11 °C Budapest

Tovább fogy a népesség

Pénzcentrum
2004. május 24. 09:17 1 perc

A KSH adatai szerint az első három hónapban tovább folytatódott a lakosság számának csökkenése. 22,700 gyermek született, és csaknem 36,000 lakos hunyt el. A népességfogyás dinamikája a múlt év azonos időszakához képest kismértékben mérséklődött.

Az év első három hónapjában csökkent a házasságkötések száma, kevesebb gyermek született, de a halálozások száma is elmaradt az egy évvel korábbitól.

Az előzetes adatok szerint 2004 első három hónapjában mintegy 5,300 házasságot kötöttek, közel 22,700 gyermek született, és csaknem 36,000 lakos hunyt el. A házasságkötések száma jelentősen, mintegy 12 százalékkal, a születéseké pedig 1.5 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. Ez számszerűen 700-zal kevesebb esküvőt és 340-nel kevesebb újszülöttet jelentett 2003 január-márciushoz képest. A halálozások száma az elmúlt év márciusának kiugróan magas értékével szemben mintegy 3,000 fővel volt kevesebb.

A halálozások jelentős javulása mérsékelte a népességcsökkenés ütemét. A népesség lélekszáma az időszak végén a nemzetközi vándorlás becsült értékeit is figyelembe véve 10,108 ezer fő volt.

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.11.03 13:57
Sok nő retteg a változókor beköszöntétől, pedig, ha tudjuk, mi és miért történik ekkor a női szervez...
laskainelli  |  2026.10.26 12:08
Legtöbben azt gondolják, hogy a pillangó a gyomorban, a vibrálás a levegőben, ha pittyen a telefon,...
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 7. szombat
Rezső
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. november 7. 11:02