A múlt hét végén megrendezett varsói világgazdasági fórumon számos szovjet utódállam vezetője fejezte ki abbéli reményét, hogy egy szép napon országa is az EU-tagjává válhat. A grúz mellett például Leonyid Kucsma ukrán elnök is felszólította a közösséget, hogy adjon egyértelmű választ: be akarja-e fogadni az országát a kibővülő közösségbe. Egy mai nyilatkozatában ugyanakkor Viktor Janukovics ukrán miniszterelnök nem tulajdonított elsőbbséget az ország céljai között az uniós tagság megszerzésének.
Bár az EU illetékesei "nyitott ajtó"-ról beszélnek, a súlyos gazdasági nehézségek és a jövő ködjébe vesző csatlakozási dátumok miatt elképzelhető, hogy nem lesz határozott ezen országok csatlakozási törekvése, így a mostani "nagycsoportos" bővítést követően akár újabb hosszú éveket kell majd várni a következő bővítési dátumig.
Az ukrán miniszterelnök mai nyilatkozatában azt hangsúlyozta, hogy szerinte sokkal fontosabb belátható időn belül emelni a lakosság életszínvonalát, mint "egy napon harmadosztályú EU-tagországgá válni"- írja az MTI.
Az amerikai Szabadság rádiónak adott interjújában a kormányfő azt fejtegette, hogy az ukránok számára végül is nincs annak jelentősége, hogy Európához tartoznak-e, ha jól megy a soruk.
A miniszterelnök elmondta, hogy bonyolult a kibővült Európai Unió szerkezete, vannak azon belül a gazdag országok és szegények, amelyeket máris a B-kategóriába tartozóknak írnak le. "Nekünk nem kell elsőbbséget adnunk annak, hogy Brüsszelt rendezzünk be Donyeckben, vagy Lvovban, ha harmadosztályú vonaton utazhatunk az európai fővárosokba".
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Mint ismert, jelenleg Románia és Bulgária folytat csatlakozási tárgyalásokat az EU-val, amelyek lezárásának tervezett időpontja az idei év vége, a két ország belépésének céldátuma pedig 2007. A céldátum feltehetően csak képletes, mert pl. Romániával az EU nemrég felfüggesztette a csatlakozási tárgyalásokat. Törökország esetében ez év végén döntenek majd arról, hogy megkezdjék-e, és ha igen, akkor mikor, a csatlakozási tárgyalásokat (itt komoly politikai aggályok léteznek még). Horvátország a közeljövőben megkezdheti a csatlakozási tárgyalásokat. Macedónia nemrég adta be csatlakozási kérelmét, erről az első európai bizottsági vélemény jövőre várható.
Günter Verheugen, az EU bővítési biztosa a világgazdasági fórumon azt hangsúlyozta, hogy az EU ajtajainak továbbra is "nyitva kell állniuk", mert ez egy nyílt folyamat, de azt még nem lehet tudni, hogy hova fog fejlődni...
Kiderült, mi tartaná itthon a magyar fiatalokat: még mindig sokan inkább mennének, haza sem jönnének
A megkérdezett fiatalok kétharmada örül a legutóbbi országgyűlési választás eredményének.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







