7 °C Budapest

Kivárás a forintpiacon - megoszlanak a vélemények a kamatdöntés kimeneteléről

Pénzcentrum
2004. május 3. 10:34

A forint ma reggel a múlt pénteki záró-értéke körüli szinten nyitott az euróval szemben. Megoszlik a piac véleménye a Monetáris Tanács mai ülése előtt arról, hogy mi várható a kamatdöntés ügyében.

eurhufcomp
eurhufcomp
A forint a kereskedés eddigi szakaszában jellemzően a 250.60 - 250.90 Ft/euró közötti sávban ingadozott, ami megfelel a múlt pénteki késő délutáni kereskedésben kialakult kurzusnak. Az árfolyamban tehát úgy tűnik, nem érződik az EU-csatlakozásunk "hatása", a piacot ugyanis sokkal inkább a ma kora délutáni jegybanki nyilatkozat foglalkoztatja. Addig feltehetően a kivárás jellemzi majd a kereskedést.

Az elemzők megosztottak egy esetleg kisebb mértékű kamatcsökkentés kérdésében, ugyanis a forint kurzus a múlt hét folyamán jelentős volatilitást mutatott. Az árfolyam továbbra is benne van a jegybank által korábban hangoztatott 250-260 Ft/euró közötti sávban. A vállalatok körében a felmérések szerint mérsékeltnek tűnnek az inflációs várakozások, melyek hozzásegíthetnek a folytatódó dezinflációhoz és ezzel párhuzamosan csökkenő kamatszinthez.

Az állampapírok másodpiacán változó mértékben emelkedtek a hozamok a kereskedés eddigi szakaszában, nagyobb hozamemelkedés (20-30 bp) a rövidebb futamidőknél figyelhető meg. A piac fél éven belül mintegy 75 bp-os kamatvágást áraz, a hozamszint itt 11.3% körül ingadozik.

eurusdcomp
eurusdcomp
A dollár továbbra is az 1.20-es szint körül mozog az euróval szemben, azaz a múlt heti kedvező amerikai makroadatok továbbra sem tudtak lendületet adni a zöldhasúnak. A kötések a mai kereskedés során jellemzően az 1.1950 - 1.1980 közötti sávban születtek. Holnap ülésezik a FED Nyílt Piaci Bizottsága, amely kompetens az irányadó ráta megváltoztatásában. Piaci várakozás szerint azonban a ráta (most még) változatlan marad.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

usdjpycomp
usdjpycomp
A japán jen továbbra is az elmúlt hetekhez képest lényegesen gyengébb szinten ingadozik a dollárral szemben. A kurzus az elmúlt néhány napban folyamatosan a 110 jen/dollár környékén ingadozott, amely feltehetően megfelel a japán jegybank szándékának. A kötések jelenleg a 109.90 - 110.10 jen/dollár közötti sávban születnek. Elemzők szerint, amennyiben a jen ismét számottevően erősödne a dollárral szemben, úgy a japán jegybank továbbra is intervenciókkal élne a jen gyengítése érdekében.

HR BLOGGER
coachco  |  2026.04.14 16:58
Régen írtam blogbejegyzést. Valahogy nem volt hozzá kedvem. De arra jutottam, így négy év után ezt a...
legacykft  |  2026.04.08 14:55
Egyre több olyan szakemberrel találkozunk, akik csoportokkal dolgoznak, legyen szó önismereti folyam...
hrdoktor  |  2026.03.24 15:00
A menopauza beköszönte sokféle testi panasszal járhat, ezek közül az egyik leggyakoribb az alvás min...
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 27. hétfő
Zita
18. hét
Április 27.
Morse nap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?