7 °C Budapest

NABI-közgyűlés: vita az osztalék politika megváltoztatásáról

Pénzcentrum
2004. április 27. 10:50 1 perc

Az egyik részvényes felvetette, hogy az igazgatóságnak jogában állt-e osztalékfizetési vonatkozásban közgyűlési határozattal szemben álló hitel megállapodásra. Korábban a közgyűlés fogadta el az osztalékpolitika olyan módosítást, mely 25-33%-os eredmény kifizetést tartalmaz. A jogi képviselő meglehetősen hézagos választ adott azt illetően, hogy közgyűlési jóváhagyás előtt aláírható volt-e a hitelezői megállapodás. A jogász felhívta a figyelmet, hogy ha a közgyűlés nem szavazza meg az osztaléktól való elállást, akkor a NABI szerződésszegésbe kerül. Rácz András elmondta, hogy az igazgatóság a részvényesek érdekeit képviselte a hiteltárgyalások során. Hitelmegállapodás nélkül a vállalat működésképtelenné vált volna. Az igazgatóság nem arra kötött szerződést, hogy nem fizet osztalékot, hanem arra, hogy ezt terjeszti a közgyűlés elé.

A vita arról szólt, hogy az igazgatóság előbb vállalt kötelezettséget, s utána kért erre felhatalmazást a közgyűléstől.

Miért nem kezdődtek meg előbb a tárgyalások? A tárgyalások tavaly májusban kezdődtek el egy kereskedelmi bankkal, mely vezető finanszírozó szerepet vállalt volna. Ezen bank szeptemberben a NABI előtt ismeretlen okok miatt visszalépett a hitelezési szándékától.

Az osztaléktól történő, 2006. év lezárásáig történő elállást a részvényesek 7.4% nem szavazat mellett (gyors számításaink szerint a főtulajdonosokon kívül jelen lévő részvényesek 48%-ának nem szavazata mellett) fogadta el 92%-os többséggel.

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.11.03 13:57
Sok nő retteg a változókor beköszöntétől, pedig, ha tudjuk, mi és miért történik ekkor a női szervez...
laskainelli  |  2026.10.26 12:08
Legtöbben azt gondolják, hogy a pillangó a gyomorban, a vibrálás a levegőben, ha pittyen a telefon,...
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. november 6. 08:13