Intő hat EU-tagállamnak - "Gondolnunk kell a gyermekeinkre!"

Pénzcentrum
2004. április 8. 12:41

Pedro Solbes, az Európai Bizottság pénzügyi biztosa tegnapi utolsó sajtótájékoztatóján kemény figyelmeztetésben részesített hat tagállamot a 3%-os költségvetési hiány-előírás megszegéséért, illetve veszélyeztetéséért. Az intőt kapott tagállamok együttesen az EU teljes GDP-jének több mint egy harmadát teszik ki, és közöttük találhatjuk a négy legnagyobb gazdaságot is.

Amint azt néhány napja megírtuk, újabb fegyelmi eljárások elindítása volt várható még ezen a héten a 3%-os deficithatár túllépése miatt a jelenlegi tagországok körében. Erre azonban nem került sor. Pedro Solbes - aki utolsó hivatalos sajtótájékoztatóját tartotta, mielőtt átülne a spanyol pénzügyminiszteri székbe - ugyanakkor rendre utasította Németország és Franciaország mellett Olaszországot, Hollandiát, Nagy Britanniát és Görögországot is a maximálisan engedélyezett előírás megszegéséért, illetve azért, mert komoly a veszélye annak, hogy ez be fog következni.

Németország és Franciaország az elmúlt három évben már folyamatosan megszegte a GDP-arányos követelményt, ugyanakkor Solbes reményének adott hangot, hogy a két ország már "a jó úton halad". A nagy tekintélyt szerzett biztos Franciaországról kritikusabb hangvételben szólt, ugyanis véleménye szerint "fennáll a veszélye annak, hogy az ország továbbra is elmulasztja teljesíteni a kritériumot".

A legkeményebb figyelmeztetést Olaszország kapta az elmúlt időszakban folytatott laza költségvetési politikájáért, amelynek következtében a deficit gyors ütemben nőtt. Solbes bízik abban, hogy azonnali és határozott fordulat áll be az olasz költségvetési politikában. A kormányt amiatt is kritika érte, hogy különböző trükkökkel, egyszeri intézkedésekkel befolyásolták a hiány mértékének alakulását.

A brüsszeli biztos Görögországot is megrovásban részesítette az előírás megszegéséért és bejelentette, hogy egy, az Eurostat szakértőiből álló munkacsoport Athénban fogja megvizsgálni a valós költségvetési folyamatokat.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Solbes Nagy-Britanniát enyhébb megrovásban részesítette, mivel az angol költségvetés deficitje tavaly 0.2%ponttal meghaladta a 3%-ot. A deficit a közlejövőben a dinamikus gazdasági növekedés következtében várhatóan a kritikus küszöb alá csökkenhet. Emellett a biztos Hollandiát felszólította, hogy tegyen határozott lépéseket a kedvező költségvetési pozíció elérése érdekében (2003-ban 3%-os volt a hiány).

A kemény hangú figyelmeztetések mellett kedvező hírről is számot adott a pénzügyi biztos. Pozitív példaként hozta fel ugyanis Portugáliát, amely korábban már szintén kapott figyelmeztetést, de azóta a határozott lépéseknek köszönhetően ismét a 3 %-os küszöb alá sikerült szorítania a hiányát, így levételre került a "fekete listáról" (2003-ban a hiány a GDP 2.8%-a volt).

Pedro Solbes ismét határozottan kiállt a sokak által keményen bírált és értelmetlennek tartott előírás betartása mellett. A "gondolnunk kell a gyermekeinkre" kijelentéssel arra célzott, hogy egyetlen tagállam sem költekezhet felelőtlenül a következő generációk terhére , hiszen a költségeket később majd valakinek úgyis keményen meg kell fizetnie. A biztos ugyanakkor részben elismerte, hogy az egyes országok speciális helyzetbe (és megítélés alá) kerülhetnek a recesszió időszakában , ugyanakkor felhívta a figyelmet arra is, hogy az euró még fiatal valuta, és a stabilitását csak a kritériumok következetes betartásával lehet elősegíteni .

Amint néhány napja beszámoltunk róla, Solbes felvetette annak lehetőségét, hogy a most csatlakozó tagországoknak a strukturális átalakítások jelentős költségvetési vonzataira tekintettel néhány évig nem kellene betartaniuk a 3%-os GDP-arányos költségvetési deficitre vonatkozó előírást.

HR BLOGGER
legacykft  |  2026.06.30 20:33
Az előző írásomban arról írtam, hogy a vezető nem egyszerűen döntéseket hoz, hanem jelentést ad anna...
laskainelli  |  2026.06.29 15:40
Mindannyian vágyunk a biztonságra, a szeretetre és arra, hogy érvényesítsenek minket. Vannak azonban...
hrdoktor  |  2026.06.26 12:59
Nyáron is meglepően gyakran jelentkezik torokfájás, aminek a megfázáson kívül számos olyan érdekes t...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. július 4. szombat
Ulrik
27. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?