VÁLLALATI HÍREK ÉS AZ IRAKI KONFLIKTUS NYOMÁN GYENGÜLÉS AZ USA-BAN - a gyorsjelentési szezont nyitó, vártnál gyengébb Alcoa gyorsjelentést, valamint a merevlemezgyártó Seagate profit-warningját követően kismértékű eséssel zártak tegnap az amerikai részvényindexek, a piaci hangulatot negatívan befolyásolta az iraki konfliktus ismételt kiéleződése is - a Seagate figyelmeztetése más félvezetőipari ill. számítástechnikai részvény piacán is éreztette hatását, bár a Nasdaq még így is kisebb mértékben csökkent a Dow-hoz vagy az S&P500-hoz képest - gyengült a Wal-Mart áruházlánc is, miután a helyi hatóságok megakadályozták egy Los Angeles-i kiskereskedelmi komplexum megnyitását - a zárás után megjelent Yahoo gyorsjelentés és a hozzá fűzött kommentár erőteljes emelkedést hozott a részvény piacán
EURÓPÁBAN A TECHNOLÓGIAI SZEKTOR VEZETTE A GYENGÜLÉST
- a Nokia előző nap megjelent profit-figyelmeztetése tegnap is hatott a piacon; több elemző rontotta ajánlását a finn mobilgyártóra, ami az egész szektor gyenge teljesítményéhez hozzájárult
- ismét a defenzívebb iparágak kerültek előtérbe, így folytatták jó teljesítményüket a gyógyszer- és élelmiszergyártók, továbbra is túlteljesítve a piacot
- esett a DaimlerChrysler (-1,2%), mivel az éves közgyűlésén bejelentette: 2004-ben csak kismértékű profitnövekedésre számít, mivel a japán Mitsubishi visszafogja a csoport teljesítményét és költségekkel jár az új modellek bevezetése is
- jól teljesítettek a "fapados" légitársaságok, miután az EasyJet 17%-kal növekvő márciusi utasforgalomról számolt be, az ABN Amro pedig felminősítette a Ryanair részvényeit
KÜLFÖLDI MAKROGAZDASÁGI HÍREK
VÁRTNÁL KISEBB MÉRTÉKBEN NÖVEKVŐ NÉMET GYÁRIPARI RENDELÉSEK Február: +0,3% m/m Piaci várakozás: +0,5% Előző havi: -1,3%
- a német iparnak a tavalyi év második felében megindult élénkülése folytatódik (az előző havi 2,3%-kal szemben februárban év/év alapon 3,1%-kal nőtt a kibocsátás), azonban a mérték elmaradt a várakozásoktól
- februárban elsősorban a belföldi megrendelések járultak hozzá a növekedéshez (+1,2% hó/hó), míg az export megrendelések 0,6%-kal csökkentek az előző hónaphoz képest; hasonló volt a kép januárban is, akkor bár mindkét részindex csökkent, de az export index jóval nagyobb mértékben (főként az erős eurónak betudhatóan)
- a német gazdasági fellendülés továbbra is törékeny és nem túlságosan intenzív (ezt erősítette meg a keddi munkaerőpiaci jelentés is), a kutatóintézetek sorra csökkentik éves növekedési előrejelzéseiket
- mindeközben az ECB a tegnap megjelent áprilisi havi jelentésében a jelenlegi kamatszintet elégségesnek minősíti a gazdasági növekedés támogatásához, így a kamatcsökkentés valószínűsége továbbra is meglehetősen alacsony (bár nem kizárható)
KÜLFÖLDI VÁLLALATI HÍREK
YAHOO: JÓ NEGYEDÉV, MEGNÖVELT ELŐREJELZÉS
Q1 EPS: 13 cent Piaci várakozás: 11 cent
- az I. negyedévben a Yahoo eredménye 101,2 millió dollárt ért el, ami rekord a társaság történetében; az egyszeri tételek nélkül számított 13 centes EPS meghaladja a várakozásokat
- az árbevétel több mint kétszeresére, 758 millió dollárra nőtt
- a társaság növelte éves előrejelzéseit is: az árbevétel a korábban várt 2,25 milliárd dollár helyett 2,41 milliárd, az üzemi eredmény 480 millió helyett 575 millió dollár lehet
- pozitív jelzés, hogy a menedzsment 2:1 arányú részvényfelaprózást jelentett be; ezt a piac általában a jó eredmények fenntarthatóságának megerősítéseként értelmezi
- a jó teljesítményben szerepe van a szponzorált keresések sikerének, az előfizetéses szolgáltatásoknak és az új keresőrendszernek egyaránt
- a részvény 9,9%-kal 53,14 dollárig erősödött a zárás utáni kereskedésben
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
NÖVELTE BEVÉTELI VÁRAKOZÁSÁT A DELL IS
- piaczárást követően jelentette be a Dell, hogy korábbi 11,2 milliárd dolláros I. negyedéves árbevételi előrejelzését 11,4 milliárd dollárra növeli, főként a szervergépek iránti, Európában és Ázsiában megnyilvánuló kereslet nyomán
- az eredményvárakozás változatlan, továbbra is részvényenként 28 centes eredményt vár a menedzsment
- a társaság a korábban bejelentett 600 millió helyett 1,1 milliárd dollár értékben fog visszavásárolni részvényeket, ami ugyancsak pozitív jelként értékelhető
- a zárás utáni kereskedésben az árfolyam közel 3%-kal, 35,80 dollárig emelkedett és javult a HP ill. a Gateway piaci megítélése is
VÁRHATÓ ESEMÉNYEK
USA
14:30 Heti új munkanélküli kérelmek száma. Várt: 340 ezer, előző heti: 342 ezer.
Gyorsjelentések: Abbott Laboratories (nyitás előtt, várt EPS: 56,4 cent),
General Electric (ny.e., 31,8 cent)
NAGY-BRITANNIA
13:00 Bank of England döntése az irányadó kamatról. Szűk többségi várakozás szerint 4,00% (változatlan) marad, de sokan 25 bázispontos emelésre számítanak
Beszámolók szerint az 1-3 éves korosztály 25%-a - tehát minden negyedik gyermek - elutasít valamilyen ételt, és sokuknál óvodás, általános iskolás korban is fennáll még a probléma.
Az egyre népszerűbb finanszírozási forma itthon is gyorsan terjed, egyre többen ismerik és használják.
Bár sokat fejlődött az utóbbi években a hazai startup ökoszisztéma, még egy nagyságrenddel, szinte minden fontos mutatóban le van maradva a régiós élvonaltól.
A 120 fős tulajdonosi közösség mellé most Balogh Petya cége is beszállt a Brancs közösségi finanszírozási platformba.
- Régen minden jobb volt, itt a nagy beismerés a Túró Rudikról
- Váratlanul Kijevbe látogatott a brit külügyminiszter - videó
- Újabb pedagógus tüntetés volt Budapesten
- Rafael Grossi: Irán folytatja atomfegyver-programját
- Hiába a szívhangrendelet, nőtt az abortuszok száma Magyarországon
- Titkos orosz fegyverraktárra bukkantak az ukránok
Sustainable World 2023
Portfolio Balaton Business Forum 2023
BUDAPEST - Pörgessük fel együtt a hazai KKV szektort!


