Az OTP Bank Rt. a mai nap folyamán 350 millió eurós szindikált hitel felvételéről kötött szerződést. A hitelt eredetileg 300 milliósra tervezte a bank vezetése, de a túljegyzés következtében az összeg 50 millióval gyarapodott. Dr. Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója mindenekelőtt furcsának nevezte, hogy megannyi hitelfolyósítást követően ezúttal ő áll a felvevői oldalon, ám ezt mindenképp jó jelnek tartja, mely a banktermékei iránt támasztott növekvő kereslettel magyarázható. Az elmúlt hónapokban jelentősen megnőtt a kereslet a deviza-alapú hitelek iránt, az OTP így elsősorban ezeket igyekszik kielégíteni a befolyt pénzből. A felvett hitel 5 éves futamidejű, mely után az első 3 év során EURIBOR + 20 bp, az azt követő két évben pedig EURIBOR + 22.5 bp kamat fizetendő. A jelenlegi tranzakció a nem állami pénzintézeteknek nyújtott legnagyobb volumenű hitel. Csányi Sándor örömét fejezte ki, hogy a hitelnyújtók értékelték az OTP elért eredményeit, így versenyképes megállapodás születhetett. A hitel főszervezői és a jegyzési garancia vállalói a BNP Paribas, a Citigroup, a Deutsche Bank és a Sumitomo Mitsui voltak. A szerződés megkötésében összesen 8 ország 19 bankja vett részt, mely azért is nevezhető kedvező változásnak, mivel a korábbi hasonló tranzakció óta az OTP 8-cal gyarapította hitelezői körét, melyet a bizalom jeleként értékelhetünk. A feltett kérdésekre válaszolva Csányi elmondta, az akvizíciók finanszírozásához nem lett volna szükség hitel felvételére, azokat vállalati és lakossági hitelezésre fogják felhasználni. 1-2 hónapon belül számíthatunk a deviza alapú lakáshitel-konstrukciók megjelenésére is.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








