2021. március 7. vasárnap Tamás

Kilátástalan helyzetben rengeteg nyugdíjas: a csok, babaváró menti meg őket?

  • Szánthó Péter
  • 2021. január 18. hétfő 05:42

Magyarországon rengeteg idős ember él az igényeit meghaladó méretű ingatlanban, ez akár jólétet is jelenthet, de rengetegen vannak azok, akiknek a havi járandósága nem éri el a medián kereset 60 százalékát. Azok az idősek kerülhettek bajba, akik annak idején többgenerációs házat építettek, hogy egy helyen élhessen a család. Ám azóta az igények megváltoztak, rengeteg szülő maradt egyedül a hodályban - amelynek a fenntartási költségei nem változtak. Ezeket az időseket közvetetten a kormányintézkedések húzhatják ki a bajból: a Pénzcentrum ingatlanszakértőket kérdezett arról, mi várhat erre a szegmensre most, hogy beindultak a családtámogatások.

Ahogyan korábban a Pénzcentrum beszámolt róla, az Eurostat friss statisztikái szerint a 65 év feletti korosztályban 39,5 százalék él az igényeit meghaladó méretű ingatlanokban Magyarországon. Ez akár jelenthet jót, jólétet is, valaki megteheti, hogy több szobát tartson fent, mint amire szüksége van: plusz vendégszobát, dolgozószobát, műhelyt, stb. Viszont a kifejezetten alacsony jövedelmű idősek között, akiknek a havi járandósága nem éri el a medián kereset 60 százalékát, az arány hasonlóképp magas: 33,2 százalék - ennyien laknak a szükségesnél nagyobb ingatlanban.

Tehát az alacsony jövedelmű 65 év felettiek egyharmadának kisebbre kellene cserélni az ingatlanát, ezzel szabadítva fel az ingatlanvagyona egy részét, és csökkenteni kiadásait. A legjellemzőbb, hogy a szülők egy többgenerációs házban maradnak magukra, miután a gyerekeik külön útra léptek. Az OTP Ingatlanpont szakértői szerint is nagyjából ez a piacon megjelenő, többgenerációs ingatlanok előélete.

Mivel hosszú évek óta nem nagyon építenek többgenerációs házakat, a piacon megjelenő ilyen típusú ingatlanok előélete jellemzően az, hogy a gyerekek kirepültek, az idősebb szülők egyedül maradtak a nagy házakban, amelyeket eladásra kínáltak, vagy pedig az örökösök értékesítik azokat. Ha a helyi építési szabályzat (HÉSZ) megengedi a több lakóegység kialakítását az adott telken, a nagy házakból több lakás kerülhet kialakításra, melyek albetétesítés után külön értékesíthetők. Sajnos ritka az a terület, ahol a HÉSZ ezt lehetővé teszi

- írták a Pénzcentrum megkeresésére. Ennek kapcsán arról is beszámoltak, hogy a többgenerációs családi házak jelenleg nem tartoznak a kedvelt ingatlan típusok közé. Az elmúlt 10 évben már nem volt jellemző az igény több generáció összeköltözésére, illetve az erre az ingatlantípusra jellemző építési technológia mára elavultnak számít.

A többgenerációs házak piacképességére jellemző, hogy az ingatlan.com adatai szerint a több mint 60 ezer eladó ház hirdetéséből mindössze 2469 esetében jelezték a hirdetők, hogy többgenerációs az ingatlan, ami 4 százaléknak felel meg - ismertette Balogh László. Az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője hozzátette, hogy a jelenleg eladó többgenerációs ingatlanok egy jelentős részére az is jellemző, hogy nem eleve többgenerációsnak "indult" maga a ház, sok esetben hozzáépítéssel bővítették ki ezeket a házakat.

Ez viszont általában azzal jár együtt, hogy a belső elrendezésben kompromisszumot kell kötnie a vevőknek, akiknek a legtöbb esetben amúgy sem lenne szükségük ekkora ingatlanra. Ez mindenképp megnehezíti az eladásukat.

- tette hozzá Balogh László.

Gondoljunk a korszerűsítésre

Mivel a többgenerációs házak mára már "kimentek a divatból", megkérdeztük a szakértőket, hogy jellemzően milyen állapotban vannak az eladásra kínált épületek. Az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője szerint a többgenerációs házak állapota "nem lóg ki a sorból". Ahogy a hazai ingatlanállomány 60 százaléka átlagos vagy rosszabb energiahatékonyságú (és minőségű), így a többgenerációs ingatlanok között is hasonló arányban lehet közepes vagy felújítandó állapotú ingatlanokkal lehet találkozni. A nagy alapterületük miatt viszont ezeket átlagosan magasabb összegért kínálják, ami a piacképességüket hátrányosan befolyásolja.

A vevők számára egy bizonyos határ fölött a méret nem minden, hiszen számukra a funkcionalitás legalább ennyire fontos. Hiába 250 négyzetméteres egy ház, ha a szobák száma ugyanannyi mint egy 150 négyzetméteres ingatlan esetében, aminek adott esetben kedvezőbb az elrendezése. Emiatt a vevők nem fognak 60 százalékkal többet fizetni ezekért a régebbi többgenerációs ingatlanokért. Ráadásul ezeknek nem csak a felújítása, de a fenntartása is jelentős kiadással jár a kisebb alapterületű, de hasonló funkciókkal rendelkező házakhoz képest

- fogalmazott Balogh László.

Az OTP Ingatlanpont is megjegyezte, hogy aki többgenerációs házban gondolkodik, az mindenképp számoljon a korszerűsítéssel is: hiszen egy ekkora épület megvásárlása tetemes felújítási költséggel járhat, ebben az otthonfelújítási támogatások jelenthetnek némi segítséget. Főképp azért lehet egy vagyon a felújítás, mert az ilyen típusú házak 40-50 évesek, átlagos vagy felújítandó állapotúak, és az OTP Ingatlanpont tapasztalatai szerint az agglomerációkban jellemzőek.

A nyugati országrészben az elmúlt évek hoztak némi keresletélénkülést ezen a piacon: a több munkalehetőség magával hozta a hazai és határon túli munkavállalók ideiglenes letelepedését, és számos többgenerációs házat alakítottak át munkásszállóvá azokban a városokban, ahol fejlett ipari parkokat létesítettek az utóbbi évtizedekben

- osztotta meg tapasztalatait Goreczki Szabolcs, az OTP Ingatlanpont nyugat-magyarországi régióvezetője. Bár a használt ingatlanok piacán újra van érdeklődés a többgenerációs, nagyobb alapterületű házak iránt, jelenleg nem meghatározó a keresletük, az újépítésűek között pedig egyáltalán nem jellemző ez a típus.

Nehéz őket eladni?

A szakértők szerint nincs könnyű dolguk azoknak, akik egy ilyen ingatlant akarnak értékesíteni. Legalábbis a folyamat sokkal hosszabb időt vehet igénybe, mintha egy "normál" ingatlant akarnánk eladni. Az OTP Ingatlanpont szerint a többgenerációs ingatlanok esetében lényegesen hosszabb lehet az eladási idő, sokszor egy éven túli. Jellemzően azonban 6 hónap - 1 év között kerül sor az értékesítésükre, szemben a nem többgenerációs ingatlanokkal, melyek átlagosan 3 -6 hónap alatt kelnek el. Az értékesítési idő azonban nagyban függ a megfelelő ártól, melynek meghatározásában fontos a naprakész piacismeret.

Az ingatlan.com adatai szerint 2020-ban a fővárosban a legalább 5 szobás használt többgenerációs házak értékesítési ideje átlagosan 160 nap volt, míg az összes ingatlan.com kínálatában szereplő házat 130 nap alatt értékesítették a hirdetők. A megyei jogú városok és megyeszékhelyek többgenerációsaihoz átlagosan 201 napra volt szükség az eladáshoz, az összes ott található ház esetében pedig 155 napra volt szükség.

Balogh László ismtertette, hogy a községekben zajlott a leglassabban az értékesítés: a többgenerációs házakat átlagosan 228 nap alatt adták el, míg az összes eladó háznál kevesebb mint fél évet, azaz 176 napot kellett várni a vevőre. A városokban pedig 207 nap alatt értékesítették a többgenerációsokat, míg az összes eladó ház esetében átlagosan 168 nap alatt jött a vevő.

Ezekből az adatokból is látszik, hogy többet kell várni egy-egy használt többgenerációs ingatlan értékesítése során a vevőre, ami nem meglepő. A házak esetében általánosan megfigyelhető, hogy az eladásra kínált ingatlan esetében az eladó igényeinek megfelelt értékesítésre kínált háznak a vevő igényeit is ki kell elégítenie. Ha viszont több generáció költözik be egyszerre, akkor még több igényt kell együttesen kielégítenie az eladó házaknak.

- tette hozzá.

Akár jól is járhatnak a családosok

Mivel a többgenerációs házakra jelenleg mérsékelt a kereslet, jó áron lehet hozzájutni egy ilyen ingatlanhoz az OTP Ingatlanpont szakemberei szerint. A falusi CSOK, használt CSOK, a felújítási támogatás és felújítási hitel miatt nőhet irántuk az igény.

A nyugat-magyarországi régióban a múlt év utolsó hónapjaiban már érezhető volt a kivárás, amelyet idén már az első napokban aktív érdeklődés követett. Ha az adásvételek között nem is jelennek meg azonnal ezek az ingatlanok, ebben a szegmensben mindenképpen a műszaki, esztétikai állapot javulása várható

- foglalta össze az OTP Ingatlanpont.

Balogh László szerint is jól járhat, aki az állami támogatásokal kalkulál:

A többgenerációs ingatlanok kialakítására nyújtott extra támogatás főként azokban a nagyobb településeken segíthetnek a fiataloknak, ahol már nincs építésre alkalmas telek elérhető áron. Azok körében is népszerű lehet a támogatás, akiknek a költségvetésébe egy új ház felépítése ugyan nem fér bele, de az új lakásra vonatkozó csok támogatással együtt meg tudják finanszírozni egy különálló ingatlan kialakítását a szülői házhoz történő hozzáépítéssel vagy a tetőtér beépítésével.

Bár ez részben generálhat extra érdeklődést az eladásra kínált 50-60 éves többgenerációs házak iránt is, de az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője úgy látja, mindent egybevéve továbbra sem lesznek kedvező helyzetben ezeknek az ingatlanoknak az eladói a megváltozott igények miatt.

Ezért kerültek bajba a tulajok

A modernkori többgenerációs házak története az előző század második felére nyúlik vissza, mivel a '70-es, '80-as években épült a legtöbb két- háromgenerációs családi ház. Egyrészt akkoriban a lakásépítések során nem a gazdaságosság volt a legfőbb szempont, másrészt pedig az egy háztartásban élő családok átlagos létszáma is nagyobb volt - foglalta össze Balogh László.

A KSH népszámlálási adati szerint 1970-ben még 185 ezer olyan háztartás volt, ahol több család élt együtt, ami az összes családháztartás 7 százalékát tette ki, 2011-re pedig ez az arány 2 százalékra csökkent. A lakosságszámra vetítve még durvább a visszaesés: 1970-ben a családháztartásban élők 11 százaléka több családból álló háztartásban élt, míg 2011-ben ez az arány 3 százalékra csökkent. Ez megmagyarázza, hogy miért is esett vissza ezeknek a 70-es 80-as években nagyon praktikusnak tűnő, nagy alapterületű ingatlanok népszerűsége - mutatott rá az ingatlan.com szakértője.

Az elmúlt 50 évben azonban a lakosság életszínvonala sokat javult, ami abban is megnyilvánult, hogy a fiatalok legnagyobb része - a családokat is ideértve - legszívesebben önálló háztartásban indulna neki az életnek. A jelenlegi kínálatban szereplő, szokásosnál nagyobb alapterületű újépítésű ingatlanok alkalmas lehetnek több generáció együttélésére is, hiszen egy 5-6 szobás újépítésű családi házban általában van több fürdőszoba is, de ezek inkább az alkalomszerű együttélésre adnak lehetőséget.

A szülőknek a fiatalok egy-egy lakrészt vagy vendégszobát biztosítanak, ha látogatóba jönnek. A tartósabb együttélést inkább már úgy oldják meg, hogy olyan ikerházat vásárolnak, ahol a szülők a fiatalok szomszédai, vagy ha újépítésű társasházi lakásba költözik a fiatal család, akkor ugyanabban a házban vásárolnak a szülők is ingatlant vázolta.

Ha pedig a szülői ház tetőterét építik be a fiatalok, akkor is külön bejáratú, új ingatlanokat hoznak létre. Ez meg is mutatja az új együttélési szokások és a régi több generációs ingatlanok közti legfőbb különbséget. A régi házak esetében ugyanis nem volt leválasztva a fiatalok lakrésze, akik emiatt inkább elköltöztek a szülői fészekből, amiknek jelentős részük emiatt üresen áll

- jelentette ki Balogh László.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS

Aldi

03.04-03.10
Országos

Interspar

03.04-03.10
Országos

Spar, Interspar

Tavaszi készülődés
03.04-03.20
Országos

Lidl

03.04-03.10
Országos

Spar

03.04-03.10
Országos

Tesco

03.04-03.10
Országos

Auchan

03.04-03.10
Országos

Auchan

Húsvét
03.04-04.03
Budapest


HR Revolution 2021

Vörös riadó! Újabb fronton nyílhat harc a hazai munkahelyeken. Hogyan tovább?