2019. november 12. kedd Jónás, Renátó

Kiadták a figyelmeztetést: újabb válság közeleg, ezek a családok lehetnek az első áldozatok


Egyre több jel mutat egy gazdasági recesszió felé, amely előbb vagy utóbb Magyarországot is elérheti. A háztartások ugyanakkor úsznak a hitelekben. Összegyűjtöttük, hogy milyen védekező lépéseket tehetünk, ha tartunk attól, hogy a következő válság során nem fogjuk tudni fizetni a törlesztőnket.

"Bár a magyar gazdasági mutatók kifejezetten jók, egyre több adat mutat afelé, hogy a hazai teljesítményre is nagy hatást gyakorló európai gazdasági növekedés befékezett" - hívta fel a Pénzcentrum figyelmét a Bank360 szakértője. Veres Patrik szerint nem véletlen, hogy a kormány és a jegybank is készül egy hamarosan érkező recesszióra, amely bizonyára

érinteni fogja a háztartásokat is, és ha nem vagyunk elég óvatosak, ismét kemény időszak elé nézhet a pénztárcánk.

Kifejezetten nagy veszélyben vannak ilyenkor azok, akiknek bizonytalan az állásuk, de fizetnek valamilyen hitelt, hiszen megvan az esélye, hogy az egyik napról a másikra elveszített munkahely miatt nincs miből fizetni a kölcsönt. Márpedig, ha három hónapot és a mindenkori minimálbért meghaladó elmaradásunk gyűlik össze, felkerülünk a KHR negatív adóslistájára, ezen a lejtőn pedig már nagyon nehéz megállni.

Érdemes tehát előre gondolkodni, most mutatunk néhány olyan lépést, amivel elejét vehetjük a közelgő viharnak és könnyebb helyzetet teremthetünk a stabil törlesztéshez

- szögezte le megkeresésünkre Veres Patrik.

KATTINTS! Hogyan láthatjuk előre a válságokat? Olvasd el ITT!

Legyen elegendő vésztartalékunk

A pénzügyi nehézségekre való felkészülés alapvető eleme, hogy rendelkezünk vésztartalékkal. Olyan azonnal bevethető összegről van szó, amelyhez egyszerűen nyúlhatunk például akkor, amikor elveszítjük a munkánkat, de valamiből fedezni kell a hitel törlesztőjét és a megélhetési költségeket. Érdemes lehetőségeink szerint legalább 3 havi kiadásnak megfelelő összeget félretenni, de aki nagyobb biztonságra törekszik az 6 vagy akár 12 hónapra elegendőt is összegyűjthet. Fontos, hogy ezt az összeget ne kössük le (legfeljebb nagyon rövid időre) és legyen hozzáférésünk bármikor, amikor vészhelyzet adódik. Tegyük el egy megtakarítási számlára vagy akár egy borítékba (utóbbi nem a legbiztonságosabb megoldás), amelyhez csak baj esetén nyúlunk, amikor már nem tudjuk miből fizetni a törlesztőnket.

Persze adódik a kérdés, hogy mégis hogyan tegyen félre az a család, ahol éppen, hogy kijönnek a hónap végére a fizetésből?

Akár már most elkezdhetünk lefaragni a kiadásokon: az olyan költséges szenvedélyek, mint például a dohányzás visszafogásával rengeteget spórolhatunk havonta (és még az egészségünknek is jót tesz), de akár bankszámlánk költségeit, illetve a mobil- vagy kábeltévé-szolgáltatónk ajánlatait is érdemes átnyálazni, hátha találunk kedvezőbb konstrukciót és fogunk néhány ezer forintot havonta. Tekintve, hogy nem ma-holnap fog beütni a krach, van időnk kialakítani a vésztartalékot rendszeres, kisebb összegű megtakarításokkal. Ha pedig már nem tudunk hova faragni a kiadásokon, de így is nehéz anyagi helyzetbe kerülünk a hó végén, próbáljuk meg a jövedelmünket növelni akár egy mellékállás, egy fizetésemelés vagy egy jobban fizető állás segítségével.

Adósságrendezés: cseréljük le a drága hitelt

Ha már szóba került a kedvezőbb internet- és mobilelőfizetések felkutatása: ugyanezt megtehetjük a meglévő hitelünkkel, legyen szó bármilyen kölcsönről. Fogjuk meg a meglévőt és váltsuk ki egy kedvezőbbel. Persze ezt csak úgy tehetjük meg, ha hitelképesek vagyunk és az új hitel törlesztőjével tudjuk terhelni a jövedelmünket, hiszen a folyamat során a régi hitelünket egy új hitelből fizetjük vissza és aztán az új kölcsön törlesztője marad. Miért jó ez a konstrukció?

  • 2. Megszabadulhatunk a változó kamatozásból adódó kamatkockázattól: bár most történelmi mélységben vannak a kamatok, ez nem marad így mindig. Ha nekünk is változó kamatozású hitelünk van, és tartunk a törlesztőrészletünk emelkedésétől, váltsunk fix kamatozású hitelre az elkövetkezendő egy-két évben! Ezek a hitelek - bár kezdetben drágábbak - sokkal kevesebb fejfájást okoznak és könnyen tervezhetünk a visszafizetéssel.
  • 3. Ugyanakkora törlesztőrészletet vállalva, de alacsonyabb kamatozású kölcsönt választva a futamidőn rövidíthetünk, így akár még a nehezebb időszak beállta előtt letudhatjuk a hitel visszafizetését.

Akik családot terveznek, az egy gyermek után kamatmentes babaváró támogatást is felhasználhatják hitelkiváltásra, hiszen a feltételeket teljesítve a babaváró lesz a legkedvezőbb konstrukció a hitelek között.

Elő- és végtörlesztés

Ha nincsenek komoly anyagi problémáink, de aggódunk a jövőbeli helyzet miatt, hamarabb is visszafizethetjük a kölcsönt. Kifizethetjük a fennálló tartozást egy összegben, ha több pénz állt a házhoz, de egy nagyobb részt is előtörleszthetünk. A részleges előtörlesztés után eldönthetjük, hogy a futamidőt szeretnénk rövidíteni, vagy a törlesztőrészletet szeretnénk csökkenteni a megmaradt összeg alapján.

Ne feledjük, hogy az elő- és végtörlesztés csak bizonyos esetekben díjmentes, például a minősített fogyasztóbarát hiteleknél vagy 12 havonta egyszer, 200 000 forintig, egyébként az előtörlesztett összeg 0,5-2 százalékát kell kifizetnünk előtörlesztési díjként.

Azt is érdemes észben tartani, hogy ha túl hamar fizetjük vissza a hitelt, a bank esetleg megvonja tőlünk a hiteligényléskor adott kedvezményeket, mint például a közjegyzői vagy folyósítási díj átvállalása. Ezek gyakran százezer forintot meghaladó kedvezmények, így mindenképpen érdemes utánaszámolni, hogy megéri-e idő előtt előtörleszteni a hitelünket.

Hitelfedezeti biztosítás

A törlesztőrészleten felül fizetett kisebb havi díjért cserébe a hitelszerződés mellé köthetünk úgynevezett hitelfedezeti biztosítást. Ha biztosítva vagyunk, tartós munkanélküliség vagy egészségkárosodás esetén a biztosító átvállalja a törlesztőrészlet fizetését, súlyosabb és maradandó egészségkárosodás esetén pedig akár a hitel teljes összegét is visszafizetheti helyettünk. Több csomag közül választhatunk különböző szolgáltatásokkal, amelyek különböző káresetekkel szemben nyújtanak védelmet. A hitelfedezeti biztosításokkal alábbi cikkünkben foglalkoztunk részletesen:

Megéri előre gondolkozni

Persze akkor tehetünk igazán nagy szívességet a jövőbeli énünknek, ha már a hitelfelvétel előtt megfontoltan járunk el. Ha tartunk a kamatemelkedéstől, válasszunk inkább fix kamatozású hitelt, a legkedvezőbb konstrukciók felkutatásához pedig használjunk díjmentes online hitelkalkulátort, és ismerjük meg segítségével a választott kölcsön részleteit.

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

A Pénzcentrum kalkulátorával könnyedén megtalálhatod a legolcsóbb személyi kölcsönt. Íme, itt egy konkrét példa: kalkulátorunkban 2 millió forintos hitelösszeget és 60 hónapos futamidőt adtunk meg. A törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 40 436 forintos törlesztőrészlettel a CIB nyújtja (THM 8,17%), de nem sokkal marad el ettől a Raiffeisen 40 505 forintos törlesztőt (THM 8,97%) ígérő ajánlata sem. Emellett érdemes még megemlíteni az Erste, az MKB, valamint a Cetelem konstrukcióját is. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk

Ez a magyarok kedvenc autója idén: bődületesen sokat vettek belőle
Nagy meglepetés nincs, csak a győzelem mértéke a kérdés.


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS