A Hetifókuszban ezen a héten az egészségmegőrzés, a rendszeres szűrővizsgálatok és a magyarok szűrési szokásainak témáját járjuk körül.
A K&H Bank 9,7 milliárd, a K&H biztosító pedig mínuszos adózás utáni eredménnyel zárta 2022 első félévét. Hiába ért el tehát a bank a rendkívüli tételektől megtisztíva 46,2 milliárd forintos eredmény és zárt így vizsgálva a biztosító is 2,8 milliárdos nyereséggel, az extraprofit-adó és az egyéb állami beavatkozások lefölözték az amúgy dinamikusan növekvő pénzintézet profitját.
2022 első félévében a K&H Bank adózás utáni nettó eredménye 9,7 milliárd forint volt. Ez annak is köszönhető, hogy az első félévben a kormányzat több olyan döntést hozott, amely hatással volt arra, hogy az egyes bankok milyen hozzájárulást tudtak tenni a teljes volumenhez, illetve egyes bankok olyan intézkedéseket is hoztak, melyek célja az, hogy némileg ellensúlyozzák a meghozott intézkedések - árulta el Guy Libot, a K&H csoport vezérigazgatója. Mint azt a Pénzcentrum is megírta, 2021 első félévében az eredmény 37,4 milliárd forint volt.
Ezek a hatások jelentősek voltak a biztosítási üzletágban is, ahol a K&H negatív nettó eredményt tudott produkálni (szemben a tavalyi 5,2 milliárddal)
De ahelyett, hogy ezekre az egyedi tételekre fókuszálnánk, inkább a bank és a biztosító mögöttes eredményét is érdemes megnézni - folytatta a vezérigazgató. A dinamikus fejlődés mind az ügyfélszám, mind a hitelkihelyezések, mind pedig a betétek tekintetében folytatódott. A pénzintézet 325 milliárd forintyni új hitelt folyósított. A vállalati hitelportfólió 20 százalékkal, míg a lakossági 13 százalékkal növekedett éves összevetésben - ismertette.
A válság hatásainak enyhítéséhez a teljes pénzügyi csoport (Bank és Biztosító) 45 milliárd forinttal járult hozzá. A banki részről ebből 26 milliárd az extraprofit-adó, 8,9 milliárd a Sberbank Magyarország miatti plusz OBA-befizetés 7,3 milliárd forint pedig a kamatstop rendelet hatása volt. A biztosítói üzletág pedig 3 milliárd forintnyi extraprofit-adót fizetett be - árulta el Gombás Attila, a K&H Bank Pénzügyi divíziójának vezetője.
Ha megnézzük a bank eredményeit, ezektől a rendkívüli tételektől megtisztítva, akkor 46,2 milliárd forintos tisztított eredményhez érünk a banki oldalon. Hasonlóan eljárva a biztosítói oldalon 2,8 milliárd forintos eredményhez jutunk - folytatta a bankvezér.
Nagyon pörgött a zöld hitel és a babaváró
Összességében 800 000 lakossági ügyfelünk van, csak az elmúlt hat hónapban körülbelül 40 000 új ügyféllel bővültünk. Kiemelt cél meggyőzni a fiatalokat arról, hogy érdemes a K&H-nál számlát nyitni és a stratégia működik, júniusban ugyanis minden második számlát az ifjúsági szegmensben nyitottak. A 14-17 éves korosztályban nőtt a piaci részesedésünk. Azt gondoljuk ennek fontos okai a digitális fejlesztések (például az okosórás fizetési opciók), valamint az ingyenes számlavezetés és az egyéb kedvezmények - árulta el Gombás Attila.
Év/év alapon 17 százalékkal nőtt a hitelek összvolumene. Csak az utolsó negyedévben (márciusról júniusra) 5 százalékkal. Ebben minden szegmens jelentős részt vállalt. Az MNB zöld lakáshitel-programjában 11,9 százalékos részesedést értünk el, jelentős, 33,4 millió forintos átlagos hitelösszeggel. Elindítottuk a saját zöld lakáshitelünket is. A K&H zöld lakáshitel, ellenben az MNB konstrukciójával használt ingatlanokra is igényelhető. Erre is jelentős érdeklődést tapasztalunk augusztus 1-jei bevezetése óta - folytatta a bankvezér
Babaváró hitelből 30,9 milliárd forintot folyósítottak az év első 7 hónapjában (ez 13,8 százalékos piaci részesedést jelent), átlag 9,9 millió forintos hitelösszeggel - derült ki ezután.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Erős volt az ügyfélérdeklődés a befektetések iránt is, a volatilis piac ellenére. A nettó értékesítés 17,5 százalékkal 46,3 milliárd forintra nőtt. A kezelt vagyon viszont a piaci hatások miatt 7 százalékkal 786,8 milliárd forintra csökkent. A legnépszerűbb eszközök a rövid futamidejű államkötvények és a tematikus részvényalapok voltak. Az ügyfelek 21 százalékkal több új, rendszeres befektetést indítottak 2021 első félévéhez képest.
Sokat elmond a digitalizációs trendről, hogy az ügyfelek 49,6 százaléka digitális csatornán kezdeményezi rendszeres befektetéseit (2021 első félévében ez az arány 4,7 százalékos volt).
A K&H Bank működési bevételei összességében év/éves összevetésben 28 százalékkal 125,8 milliárd forintosra nőttek. A kamatbevétel 40, a díjbevételek 15 százalékkal emelkedtek és az egyéb bevételek is 17 százalékos növekedést mutattak. Az adózás előtti eredmény ennek ellenére 65, az adózás utáni pedig 74 százalékkal csökkent - összegezte a pénzügyi divízió vezetője.
Hiába a növekedés, veszteséges volt a biztosítási üzletág
A K&H Biztosító 2022 első féléves nettó eredménye -0,03 milliárd forint volt a szektorra kivetett különadó miatt. A nem életbiztosítási díjbevétel 30,9 milliárd forint volt, köszönhetően a KGFB-nek és a lakásbiztosítás, a casco, valamint a kkv vagyon- és felelősségbiztosítás gyors bővülésének. A leggyorsabb növekedést a banki csatornák és a helyi képviselők érték el - árulta el Nik Vincke, a K&H Biztosító vezérigazgatója.
Az életbiztosítási üzlegában a rendszeres díjú, befektetésekhez kötött biztosítások (ide értve a nyugdíjbiztosítást is) 25 százalékos éves növekedéssel igen jól teljesítettek, a kockázati életbiztosítások is dinamikusan, év/év 10 százalékkal bővöltek. Jelentős volt az infláció hatása, a jármű és a lakásbiztosítások terén pedig jelentősen nőttek az átlagos kárigények is - folytatta a vezető.
A lakásbiztosítások tekintetében a kárigények összegeinek növekedése már 2019-ben elindult, a kárigényösszegek pedig azóta is éves összehasonlításban olyan 20 százalékkal emelkednek. Az alacsony növekedésről dinamikusra tértünk át tehát az elmúlt években, a 2017-2019 között jellemző 2 százalékos helyett 2022 júniusában már már 21 százalékot láthatunk. Ami még jelentős változás a válság óta, az az, hogy a gépkocsibiztosítások esetében kárösszeg évente mintegy 35 százalékkal növekszik. Ezt nem tudja kompenzálni a biztosítási díj területén bevezetett árkorrekció sem - közölte Nik Vincke.
-
Milliárdokkal támogatjuk a fontos társadalmi célokat (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
-
Évente akár 30 millió adagra is elegendő élelmiszert mentünk meg a rászorulóknak (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








