Bár az elmúlt években valamelyest javult a magyar háztartások anyagi helyzetének megítélése, a mindennapi megélhetés továbbra is komoly kihívást jelent.
Jelenleg kedvező a lakáshitelek kamata, azonban ez az állapot már nem tart sokáig. Szakértők szerint csak idő kérdése, hogy a bankok növekvői költségeiket áthárítsák a hiteligénylőkre. Sőt, ez a folyamat talán már meg is kezdődött, hiszen mutatkoznak különbségek a hitelkamatokban attól függően, kinek mennyi a jövedelme. Az átlag alatti jövedelemmel rendelkező igénylők jelenleg máris 0,2 százalékponttal magasabb kamatokkal találkozhatnak, mint februárban.
A Bankmonitor szakértői már többször jelezték, hogy amennyiben nem változik a piaci környezet, akkor a lakáshitelek kamata emelkedni fog. A drágulás azonban fokozatosan jöhet, a kamatemelkedés nagysága nem lesz drasztikus. A portál elemzése alapján a folyamat már el is kezdődött, és bár sokan még nem érzékelik, az alacsonyabb jövedelemmel rendelkezők már a kamatok emelkedésével szembesülhetnek. Ezt jól mutatja, hogy negyedév alatt 500 ezer forinttal emelkedett a teljes visszafizetendő összeg egy 15 millió forintos lakáshitel esetében.
A lakáshitelek kamata nagyon kedvező jelenleg, ez azonban lassan, de érzékelhetően változik. A hitelkamathoz kapcsolódó banki költségek - például a BIRS mutató értéke, ami tulajdonképpen a hitelek "beszerzési ára" - ugyanis nagyságrendileg 1 százalékpontot emelkedtek a legnépszerűbb konstrukciók esetében, amit a pénzintézetek idővel részben át fognak hárítani a hiteligénylőkre. Sőt, a Bankmonitor hitelszakértői szerint ez a folyamat már meg is kezdődött: az átlag alatti jövedelemmel rendelkező igénylők jelenleg már 0,2 százalékponttal magasabb kamatokkal találkozhatnak, mint februárban.
Az elemzők három különböző esetben vizsgálták meg a hitelkamatok változását:
- 8 millió forintos hitelösszeg, 20 éves futamidő, az igénylők nettó igazolt jövedelme havi nettó 150 ezer forint.
- 15 millió forintos hitelösszeg, 20 éves futamidő, az igénylők nettó igazolt jövedelme 250 ezer forint.
- 25 millió forintos hitelösszeg, 20 éves futamidő, az igénylők nettó igazolt jövedelme 400 ezer forint.
Az alacsony jövedelműek mérsékelt áremelkedéssel szembesülhetnek. A portál lakáshitel kalkulátora alapján a legolcsóbb kölcsönök átlagos THM értéke - 8 millió forintos hitelösszeg, 20 éves futamidő és 150 ezer forint nettó igazolt jövedelem esetén - nagyságrendileg 0,2 százalékponttal emelkedett 3 hónap alatt.
Ilyen szintű drágulás volt tapasztalható február és május között az 5 és 10 éves kamatperiódusú lakáshiteleknél. (Kamatperiódus az az időszak, amelyen belül a bank nem módosíthatja egyoldalúan a kamat nagyságát.) A kamatemelkedés hatására a havi törlesztőrészletek 560-960 forinttal lettek nagyobbak.

Egy átlagos, 250 ezer forint jövedelmű hiteligénylő is valamelyest rosszabb feltételekkel találkozik jelenleg, mint 3 hónapja: egy 15 millió forint összegű és 20 éves futamidejű kölcsön teljes hiteldíj mutatója 0,2 százalékponttal emelkedett. (A nettó 250 ezer forint valamivel az átlagbér alatt van, ugyanakkor a medián fizetést egy kicsivel meghaladja.)

A teljes hiteldíj mutató itt 0,09-0,25 százalékponttal növekedett negyedév alatt. Ez nem jelentős változás, ugyanakkor a törlesztőrészletre gyakorolt hatása nem elhanyagolható, a havi fizetnivaló nagyságrendileg 760-1 960 forinttal emelkedne meg, míg a 20 év alatt visszafizetendő teljes összeg közel fél millió forinttal lenne nagyobb.
A magasabb jövedelemmel rendelkező ügyfelek nem, vagy csak minimálisan szembesülhetnek áremelkedéssel. 400 ezer forint jövedelem mellett egy 25 millió forint összegű, 20 éves futamidejű kölcsön THM értéke alig észrevehetően, 0,05-0,09 százalékponttal emelkedett, ami 600-1 200 forinttal növelné meg a havi fizetnivalót.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A kamatemelkedés csak az új hiteligénylésekre érvényes, a korábban felvett kölcsönök esetében a bankok a szerződésben rögzített feltételek és időpontok figyelembevétele mellett - kamatperiódus - módosíthatnak csak kamatot. Hangsúlyozni kell továbbá, hogy
az eddigi minimális kamatemelkedés mellett is igen olcsón lehet hitelt igényelni.
Miért van rosszabb helyzetben az alacsonyabb jövedelmű ügyfél?
Jellemzően a bankok forrásköltsége és kamatköltsége az adósok jövedelemi szintjétől független tényező - a gazdaság kamatszintéjtől függ -, vagyis azt nem lehet kijelenteni, hogy az alacsonyabb jövedelmű adósok hiteleit drágább forrásból finanszíroznák meg a bankok. Ugyanakkor egyéb költségelemek bizony eltérhetnek a különböző ügyféltípusoknál, ilyen például az úgynevezett kockázati költség. Azzal is kalkulálhat ugyanis egy bank a hitelkihelyezés során, hogy alacsonyabb jövedelmű ügyfél esetében a késedelmes fizetés kockázata jelentősebb.
Alapvetően minden bank magas jövedelmű ügyfelet szeretne magának, nagy a verseny ezekért a hiteladósokért. Ez azt is jelenti, hogy nagyobb engedményekre is képes egy pénzintézet azért, hogy megszerezzen egy jó ügyfelet. Ez a verseny pedig megjelenhet a kamatokban is.
Lassan megjelenhet a drágulás a prémium ügyfeleknél is
A banki költségek emelkedéséből fakadó jövedelemkiesését azonban a végtelenségig nem ellensúlyozhatja a verseny. További kamatemelkedés várható, amennyiben a piaci trendek nem fordulnak meg - a BIRS mutató értéke nem csökken vissza az év eleji szint közelébe -, márpedig ez már a magasabb jövedelmű ügyfeleket is érintheti. Aggodalomra azonban semmi ok, továbbra sem várhat jelentős, több százalékos kamatemelkedés, inkább a kamatok többlépcsős, 0,5-0,8 százalékpontos emelkedésére lehet számítani.
Most közölte az ügyészség: elutasították a gyanusítottak panaszait a Matolcsyt is érintő nyomozásban
A nyomozás Simor Andrásnak, az MNB Matolcsy Györgyöt megelőző elnökének egy interjúja alapján indult áprilisban.
Egy vagyont bukhat, aki ezt benézi: ezen a rejtett buktatón úszhat el a magyarok kedvenc lakáshitele
Az idei év első felében is a támogatott lakáshitelek tartották mozgásban az ingatlanpiacot:
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







