6 °C Budapest

Rengeteg magyar cég élt a lehetőséggel: 1800 milliárdot igényeltek

2021. március 2. 22:03

Tavaly április óta 28 ezer kkv jutott kedvező kamatozású forráshoz a Növekedési Hitelprogram Hajrá (NHP Hajrá) konstrukció keretében. Az 1 836 milliárd forint összegben létrejött ügyletek több mint felét a működést segítő forgóeszközhitelek tették ki, míg egyharmaduk új beruházások megvalósulását szolgálta. Az idén 8 éves Növekedési Hitelprogram 2013 óta közel 66 vállalkozás forráshoz jutását biztosította.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2020 áprilisában indította el a Növekedési Hitelprogram (NHP) legújabb konstrukcióját, az NHP Hajrát. Ez az egyik legfontosabb eszköz a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak tompítására, mivel minden eddiginél kedvezőbb feltételekkel, széleskörű felhasználási lehetőséggel biztosít forrást a kkv-szektornak. A konstrukció iránt az indulás óta jelentős érdeklődés mutatkozik: 2021 február végéig 1 836 milliárd forintnyi megkötött hitel- és lízingszerződést jelentettek a bankok az MNB felé, 28 ezer hazai mikro-, kis- és középvállalkozáshoz kapcsolódóan. A tavaly novemberben 2500 milliárd forintra megemelt keretösszegnek köszönhetően a program az idei évben is számos vállalkozás működését, korszerűsítését és növekedését tudja segíteni.

Az NHP Hajrá konstrukció keretében megkötött szerződések volumenének 31 százaléka új beruházási hitel vagy lízing, 57 százaléka forgóeszközhitel, 12 százaléka pedig korábbi beruházási hitel kiváltásához kapcsolódó ügylet volt. A hitelek mintegy háromnegyedét a kereskedelem, a feldolgozóipar, az ingatlanügyletek, a mezőgazdaság és az építőipar ágazatokban tevékenykedő kkv-k vették fel. Annak ellenére, hogy az egy vállalkozás által felvehető hitelösszeget jelentősen megemelte a jegybank a középvállalatok stabilitásának megőrzése és a nagyobb beruházások elősegítése érdekében, az NHP korábbi szakaszaihoz hasonlóan továbbra is jelentős a kisebb szereplők részaránya: a kihelyezett források több mint negyede mikrovállalkozásokhoz, harmada kisvállalkozásokhoz került.

Az MNB 2013-ban indult Növekedési Hitelprogramja fontos szerepet játszott abban, hogy a legutóbbi pénzügyi válságot követően növekedésbe forduljon a kkv-hitelezés tendenciája, ezzel jelentős hatást gyakorolva a gazdasági növekedésre és a foglalkoztatásra is. Az idén 8 éves Növekedési Hitelprogramban, annak 2013-as indulása óta, közel 66 ezer vállalkozás jutott forráshoz 5 000 milliárd forintot meghaladó összegben.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. február 26. 19:56
A Media1 megtudta, hogy az ismert médiavállalkozó, Radu Morar érdekeltségébe tartozó Tematic Media G...
Bankmonitor  |  2026. február 26. 11:26
Nem a fizetésed lett kevesebb, és nem is az ingatlan veszített az értékéből. Egyszerűen csak 2026. j...
Holdblog  |  2026. február 26. 07:29
Korlátozni akarja az UEFA és az angol futballszövetség is a gazdagabb klubokat.
iO Charts  |  2026. február 25. 15:01
Ha hagyományos értékalapú befektető (value investor) vagy, a kriptopiacra valószínűleg gyanakodva te...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 27. péntek
Ákos, Bátor
9. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. február 27. 07:07
RETAIL DAY 2026
Mi a túlélés – és a profit – valódi titka? A legkisebb webshopoktól az üzletláncokig mindenki választ kap.
Kihagyom