5 °C Budapest

Nem unatkoztak a magyarok a pandémia alatt: minden ötödik felújította a lakásást

2020. szeptember 15. 18:31

A kijárási korlátozások miatt sokan átrendezték az otthonukat, jellemzően azért, hogy a pihenés mellett alkalmassá tegyék munkavégzésre, sportolásra, vagy közös tanulásra a gyerekekkel. Egy friss reprezentatív kutatás szerint a válaszadók 40 százalékának fordult meg a fejében a járvány első hullámának idején, hogy felújítja vagy átalakítja lakását, és végül csaknem minden második megkérdezett bele is vágott a munkába. Az otthonok funkciójának megváltozásával, és az ehhez szükséges, sok esetben értékesebb eszközök beszerzésével felértékelődött a rugalmas lakásbiztosítások szerepe.

Pénzre van szükséged hirtelen? A Pénzcentrum Személyi kölcsön kalkulátorának segítségével könnyen megtalálhatod a számodra legkedvezőbb megoldást. KATT!

A tavaszi járványügyi korlátozások felforgatták a hétköznapokat, a mindennapi életet és az otthonok klasszikus funkcióit is. A Groupama Biztosító kutatásában a megkérdezettek csaknem egyharmada válaszolta azt, hogy ezekben a hónapokban helyet kellett szorítania valamilyen új tevékenységnek a lakásában. Ennek a csoportnak a 38 százaléka végül meg is valósította a funkcióbővítéssel kapcsolatos elképzeléseit. A legtöbben a sportolásnak és a munkavégzésnek, de minden tizedik megkérdezett a gyerekekkel való közös tanulásnak és a kikapcsolódásnak, szórakozásnak keresett, alakított ki új helyet az otthonában. A lakás átrendezésén túl sokan ragadták meg az alkalmat a felújításra is; a válaszadók 40 százaléka elgondolkodott a lehetőségen, közülük pedig minden második válaszadó meg is valósította az elképzeléseit.

"Az otthonunk a legtöbbünknek a legértékesebb vagyontárgya és az elmúlt időszakban a korábbinál is fontosabb szerepet töltött be az életünkben, ezért is érdemes odafigyelni arra, hogy megvédjük. Egy megfelelő lakásbiztosítás ebben nyújthat segítséget. A most bevezetett és az OTP Bank teljes fiókhálózatában elérhető Vesta Lakásbiztosítás 28 féle kiegészítő fedezettel kínál olyan egyedi megoldásokat, amelyekkel egyéni igények alapján, személyre szabottan állíthatók össze a biztosítási csomagok" - mondta el Budai József, az OTP Bank bankbiztosítási főosztályvezetője.

Inkább a kertészkedésre költöttünk, mint az otthoni irodára

A kutatás azt is felmérte, hogy a megkérdezettek milyen új dolgok beszerzését tartották fontosnak a kényszerű otthonlét ideje alatt. A legtöbben (minden ötödik megkérdezett) kertészkedéshez szükséges eszközöket, növényeket vásároltak a járvány idején, ami tavasszal egyébként is jellemző. Érdekes ugyanakkor a tömeges otthoni munkavégzés ellenére is, hogy munkavégzéshez szükséges bútort 100-ból mindössze 3-an vettek. A nagyobb értékű vásárlásoknál az okostelefonok, a konyhai gépek voltak a meghatározóak. Edzőgépet, otthoni fitnesz eszközt, tabletet a megkérdezettek 10 százaléka tervezett beszerezni, de az esetek többségében a szándékot nem követte vásárlás. 

A felmérésből az is kiderül, hogy a családosoknál a legfontosabb a gyerekek jólétének és kényelmének biztosítása volt. A gyerekes háztartásokban minden vizsgált eszköz iránt jóval magasabb igény mutatkozott, többségüknél a tényleges vásárlás aránya is magasabb volt. A vásárlásokon belül összességében - a kertészeti termékek után - a gyermekek részére új játékok, sporteszközök beszerzése volt a legmeghatározóbb.  "A Vesta Lakásbiztosításunkat úgy alakítottuk ki, hogy rugalmasan alkalmazkodjon a folyamatosan alakuló élethelyzetekhez, vagy éppen az otthonunk és ingóságaink értékének változásaihoz. A járvány második hullámának küszöbén pedig különösen felértékelődik, hogy elektronikus kapcsolattartásra is lehetőséget biztosítunk, így nemcsak környezetbarát, de biztonságos megoldást is kínálunk az ügyintézés során" - tette hozzá Gönczi Erika, a Groupama Biztosító bankbiztosítási főosztályvezetője.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2025. december 22. 18:14
Kiderült, mikor debütál az RTL új realityje, a Budapest Luxe, amely a Netflixen futó Making It in Ma...
MNB Intézet  |  2025. december 22. 16:07
A mesterséges intelligencia körüli hype áldozata lett az akadémiai integritás: egy szenzációsnak tűn...
Bankmonitor  |  2025. december 22. 13:45
Megjelent a jogszabály a 2026-os nyugdíjemelésről és a tizennegyedik havi nyugdíjról. De mégis mekko...
Holdblog  |  2025. december 22. 09:47
Móricz Dániel, a HOLD befektetési igazgatója szerint az év sztorija az, hogy a dollár - amely klassz...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. december 22. hétfő
Zénó
52. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2025. december 22. 19:29