Nem az euró alapú jelzáloghitelezés teljes körű engedélyezését tervezi a kormány, csupán azok számára lenne lehetőség erre, akik euróban szerzik jövedelmük nagy részét - értesült az origo.hu. Egy másik, szintén a minisztériumban keringő verzió szerint bármely hitelképes ügyfél kaphatna euróhitelt, ugyanakkor a körültekintő lakossági hitelezésről szóló, tavaly márciusban és júniusban hatályba lépett kormányrendelet rendelkezéseit - akár szigorúbb formában - érvényesítenék.
Mivel a kérdés szerepel a szociális konzultáció pontjai között, vélhetően csak ennek lezárultát követően lesz döntés arról, engedélyezné-e ismét a tavaly augusztus közepén betiltott euró alapú jelzáloghitelezést a kormány. Az állampolgároknak kiküldendő levélben szereplő kérdés így szól: "Vannak, akik azt javasolják, hogy ismét lehessen fölvenni devizaalapú lakáshitelt, mert az elmúlt évek történései alapján mindenki tisztában van a kockázatokkal. Mások szerint veszélyes lenne feloldani a devizaalapú lakáshitelek tilalmát, mert újra ugyanaz történne, ami korábban. Ön mit gondol?" A kérdés ellenére úgy tudni, a kormány azt tervezi, nem mindenki, csupán az euró alapú jövedelemmel rendelkező szűk kisebbség számára nyitnák meg ennek lehetőségét.

Emlékezetes: a Nemzetgazdasági Minisztérium először április 1-jén megjelent közleményében vetette fel az euró alapú jelzáloghitelek újbóli engedélyezését. Akkori indoklásuk szerint a svájci frank-konstrukciók eltűnésével az euro alapú hitelezés meghatározó szerepet játszott a hazai lakáshitelezésben (a 2009-ben felvett lakáshitelek fele euró alapú volt). Ez azonban csak átmeneti jelenség volt, amely a devizaalapú jelzálogjog-bejegyzést megtiltó szabályozás hatályba lépéséig tartott. A jelenlegi helyzetben azonban megfontolandó a lakossági, lakáscélú jelzáloghitelek estén a forint mellett az euróban történő hitelnyújtás lehetőségének újbóli megteremtése.
Az origo.hu úgy tudja, nem veszett el az euróhitel-felvétel minden ügyfél számára történő lehetővé tétele sem, hiszen a körültekintő lakossági hitelezésről szóló kormányrendelet vagy annak egy szigorított formája biztosítja, hogy ez felelős körülmények között induljon újra. Mint ismeretes, a rendelet tavaly március óta 60%-ban maximálja az euróhitelek hitelfedezeti (LTV-) mutatóját (szemben a forinthitelek 75 és a frankhitelek 45%-os maximumával), vagyis csak magas önrész illetve pótfedezet bevonása mellett lenne e rendelet szerint lehetséges az euróhitel-felvétel. Ráadásul a tavalyi év júniusa óta a forinthitelek esetében belső banki szabályok alapján alkalmazott jövedelemarányos törlesztőrészlet 80%-át engedélyezhetik csak a bankok euróhitelek esetében.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A kérdés a Portfolio.hu szerdai Jelzáloghitelezés és lakossági finanszírozás Magyarországon című konferenciáján is előkerült. A résztvevők többsége egyetértett abban, hogy a forinthiteleknél kedvezőbb kamatozású euróhitelek növelhetik a lakossági hitelkeresletet, és a résztvevők 77%-a vélte úgy, hogy a jelzáloghitelezés fellendítéséhez szükség van az euró alapú jelzáloghitelezés lehetőségének újbóli megteremtésére.
Most közölte az ügyészség: elutasították a gyanusítottak panaszait a Matolcsyt is érintő nyomozásban
A nyomozás Simor Andrásnak, az MNB Matolcsy Györgyöt megelőző elnökének egy interjúja alapján indult áprilisban.
Egy vagyont bukhat, aki ezt benézi: ezen a rejtett buktatón úszhat el a magyarok kedvenc lakáshitele
Az idei év első felében is a támogatott lakáshitelek tartották mozgásban az ingatlanpiacot:
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







