29 °C Budapest

Sikert aratott a jegybank kiadványa

Pénzcentrum
2008. január 11. 13:18

Jelentős európai figyelmet kapott a Magyar Nemzeti Bank kezdeményezése. Az Európai Bizottság a 27 uniós tagállam pénzügyi kultúra fejlesztéséhez kapcsolódó képzési programjait vizsgálta, majd ezt követően tíz olyan kezdeményezést választott ki, amelyekről esettanulmány formájában bővebb ismertetést készített. A tíz kiemelt program között két angol és egy-egy magyar, lengyel, osztrák, francia, német, holland, svéd illetve uniós kezdeményezés szerepel.

Az Európai Bizottság 2007 decemberében jelentette meg annak az átfogó kutatásának eredményét, amely a tagországok pénzügyi kultúra fejlesztését célzó, képzés jellegű programjairól készült. A tanulmány az EU tagországaiban 180 programot azonosított, majd tíz, kiemelt figyelmet érdemlő kezdeményezésről részletes ismertetés készült. A jegybank jelentős nemzetközi sikerként értékeli, hogy a feldolgozott esettanulmányok egyike a "Pénz beszél! - Te is érted?" című, a végzős középiskolások számára készített jegybanki kiadványt mutatta be.

A jegybank megbízásából 2006 őszén reprezentatív felmérés készült a fiatalok pénzügyi jártasságáról. Ezt követően az MNB a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletével, a Pénzügyminisztériummal és az Oktatási és Kulturális Minisztériummal közösen készítette el "A pénz beszél - Te is érted?" című tájékoztató füzetet, amelyet 2007 áprilisában közel 120 ezer végzős diák kapott meg az ország minden gimnáziumában, szakközép- és szakiskolájában. A diákok nyelvén, előzetes véleményük kikérésével készített kiadvány olyan hasznos és fontos pénzügyi információkat tartalmaz (bankszámla és bankkártya használat, megtakarítások, hitelek, nyugdíj-előtakarékosság), amelyekkel a fiatalok az életbe kilépve szükségszerűen találkoznak. A kiadvány a tanárok és a diákok részéről is pozitív fogadtatásban részesült.

A Magyar Nemzeti Bank a pénzügyi ismeretek oktatásának általánossá válásáig tervezi a kiadvány elkészítését és megküldését a középiskolás diákok számára. 2008 tavaszán a két új résszel 2 kibővített (egyszerű biztosítási termékek, Start kártya), és a jogszabályi változások miatt aktualizált (magánnyugdíjpénztárak választható portfoliós rendszere) tájékoztató füzetet nemcsak a végzős középiskolások, hanem az egy évvel fiatalabbak (11. évfolyam) is megkapják. A tanárok és az oktatási minisztérium visszajelzései azt mutatták, hogy bár a pénzügyi kérdések iránt a diákok körében egyre növekszik az érdeklődés, az utolsó évfolyamon az érettségire és a felvételire történő felkészülés miatt kevesebb idő marad a kötelező tantárgyakon kívüli témákra. Ezért a visszajelzések és a visszamérések alapján - a 2008-as átmeneti évet követően - a jövőben a 11. évfolyamos diákok fogják megkapni a jegybank tájékoztató kiadványát.

A Magyar Nemzeti Bank vállalt célja, hogy törvényben rögzített alapfeladatainak támogatásaként hozzájáruljon a lakosság, és különösen a fiatalok pénzügyi kultúrájának fejlesztéséhez. Középtávú céljai között szerepel tananyagok és oktatási segédanyagok létrejöttének támogatása, pedagógusok képzésének és továbbképzésének segítése, ismeretterjesztő, oktató programok indítása és tájékoztató anyagok készítése.

PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2026. augusztus 15. 06:00
Augusztus harmadikán kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, és mivel van egy szu...
iO Charts  |  2026. augusztus 14. 21:53
Mit tartalmaz a tőzsdéről jelentem rovat? A Computer Modelling Group 2027 Q1-es jelentése előtt a ré...
Bankmonitor  |  2026. augusztus 14. 14:30
Az MNB statisztikái alapján júniusban 42 483 személyi kölcsön-szerződést kötöttek a magyarok, ez 16,...
MEDIA1  |  2026. augusztus 14. 10:10
Kiderült, kik a médiaszakmai szervezetek jelöltjei a közmédia feletti tulajdonosi jogokat gyakorló F...
NAPTÁR
Tovább
2026. augusztus 16. vasárnap
Ábrahám
33. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. augusztus 16. 16:05