Évek óta először fordult elő, hogy csökkent az újonnan felvett lakáshitelek összértéke, aminek egyik nyilvánvaló oka, hogy a megszorítások miatt egyre több háztartás számára jelent vállalhatatlan terhet a hiteltörlesztés. A BG Hitel & Lízing (BGHL) elemzése azokat a lehetőségeket mutatja be, amelyekkel csökkenthetőek a törlesztőrészletek, illetve a szükséges önerő.
A DEM Lakáshitel Monitora szerint a lakáshitel-állomány három éven keresztül tartó töretlen felfutása sokat veszített a lendületéből, idén áprilisban, májusban és júniusban az előző év azonos időszakához viszonyítva csökkent az újonnan felvett lakáshitelek mennyisége. A lakáscélú hitelekre kötött szerződések összege folyó áron is alatta maradt az előző évi szintnek, az első félév átlagában 7 százalékos a csökkenés a Monitor adatai szerint. A visszaesés főleg a támogatott forinthitelek esetében számottevő, de a deviza hitelt felvevők száma is csökkent. Érdemes tehát áttekinteni, hogy milyen lehetőségei vannak azoknak, akik szűkösebb anyagi keretek mellett is szeretnének lakáshoz jutni. Az egyes megoldásokat konkrét példákkal is igyekszünk szemléletessé tenni.
Igénybe vehető kedvezmények
A rendelkezésre álló összeg kiegészítésére az egyik legkézenfekvőbb megoldás az állami támogatás igénybevétele lehet. Itt nem elsősorban az állami kamattámogatású hitelekre gondolunk, hiszen ezek kondíciói hasonlóak egyes piaci devizahitel-konstrukcióihoz, s előfordulhat akkora eltérés is a devizahitel javára, hogy a korábbi forinthitelek átváltásán is megéri elgondolkodni.
A kamattámogatás mellett az állam közvetlen támogatásokat is nyújt: ilyen a lakásépítési (-vásárlási) kedvezmény (LÉK), illetve a fiatalok otthonteremtési támogatása (FOT), ismertebb nevükön a "szocpol", illetve a "fél szocpol". A LÉK keretében új lakás vásárlását az állam egy gyerek után kilencszázezer, a második gyermek után egymillió-ötszázszázezer forint, a harmadik gyermek után egymillió-négyszázezer, a negyedik gyermek után nyolcszázezer forint, minden további gyermek esetében kettőszázezer forint támogatással segíti. A FOT esetében ezek a támogatások feleződnek, de a kedvezményeket használt lakás vásárlására is fel lehet használni.
A LÉK esetében lehetőség van arra, hogy a támogatást csupán tervezett gyermek/ek után vegye fel a házaspár. Az állam ezt az úgynevezett megelőző kölcsönt mindenféle költség nélkül biztosítja. Ha valamilyen oknál fogva a vállalt gyermek/ek nem születnek meg a kitűzött határidőig, a támogatást vissza kell fizetni.
Míg az önerőt nagy részét biztosítja a LÉK vagy a FOT, a havi befizetések nagyságát a lakás-takarékpénztári szerződés bevonásával lehet mérsékelni. A konstrukcióban a hitelnyújtás a lakás-takarékpénztári szerződés megkötésével együtt történik. A kezdeti időszakban az ügyfél csak a kamatot és a kezelési költségeket fizeti a hitelintézet felé, és ezzel párhuzamosan helyezi el megtakarításait a lakás-takarékpénztári számláján. A tőketörlesztést az összegyűjtött megtakarítás, a kapcsolódó - a befizetett összeg 30 százalékát kitevő - állami támogatás, illetve az erre fizetett kamat együttesen váltja ki, ezért az ügyfél kedvezőbb részleteket fizet a lakás-takarékpénztári megoldással, mintha csak hitelt törlesztene.

A fenti ábrán az állami lakástámogatásra fordított összegek láthatóak. Az előirányzat, illetve a teljesítés mutatja az összes támogatást, a LÉK és a FOT grafikonok pedig ezen belül a külön erre a célra adott támogatások mértékét jelöli.
Kedvezmények kombinációja
Ezek után vizsgáljuk meg, hogy a fenti lehetőségek mekkora mértékben könnyítik meg a lakásvásárlásra készülők helyzetét:
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Az első gyermek után: 450.000 Ft 450.000 Ft |
A második gyermek után: + 750.000 Ft 1.200.000 Ft |
A harmadik gyermek után: + 700.000 Ft 1.900.000 Ft |
A negyedik gyermek után: + 400.000 Ft 2.300.000 Ft |
Minden további gyermek után: + 100.000 Ft |
A FOT-ot olyan 35 év alatti, gyermeket nevelő házastársak, élettársak vehetik igénybe, akik Budapesten 12, vidéken pedig 8 millió forintos vételárat meg nem haladó lakásba szeretnének költözni. Példánkban tehát egy olyan, két gyermeket nevelő házaspárt vegyünk, melynek mindkét tagja 35 év alatti, és egy használt, budapesti, 12 millió forintos lakásba szeretnének beköltözni. Nekik a lakásvásárláshoz csupán 1,2 millió forint önerőre van szükségük, a maradék 1,2 millió forintot a FOT biztosítja. A BGHL ilyen feltételek mellett (a valamennyi példában egységesen feltételezett) 20 éves futamidőre havi 57.000 forintos kezdeti törlesztőrészlet mellett tud hitelt biztosítani. (Ráadásul a díjmeghitelezési akció segítségével mentesülhetnek valamennyi kapcsolódó kezdeti költségtől is.) Ez az összeg is jelentősen csökkenthető a lakás-takarékpénztári konstrukció segítségével: változatlan paraméterek mellett 36.000 forintos kezdeti havi törlesztőrészlettel kell számolni, ami az akciós időszakot követő négy éven keresztül sem emelkedik 53.000 forint fölé.
Az első gyermek után: 900.000 Ft 900.000 Ft |
A második gyermek után: + 1.500.000 Ft 2.400.000 Ft |
A harmadik gyermek után: + 1.400.000 Ft 3.800.000 Ft |
A negyedik gyermek után: + 800.000 Ft 4.600.000 Ft |
Minden további gyermek után: + 200.000 Ft |
A LÉK új lakás építéséhez vagy vásárlásához nyújt támogatást. A támogatással megvásárolható ingatlan értékét, illetve a szobaszámot a törvény a méltányolható lakásigényként határozza meg. 4 fős család esetében legalább két szoba, de legfeljebb négy lakószoba jelenti a méltányolható lakásigényt. Vételárban ez két szoba esetén, Budapesten 15, míg vidéken 14 millió forintos maximális árat jelent. A példabeli házaspárnál maradva, ha új lakásba szeretnének költözni, a vásárláshoz igényelhetnek állami támogatást, ami az előzőekben bemutatott kedvezmény kétszerese, azaz a két gyermek után 2,4 millió forint önerőt biztosít az állam. Vagyis 80 százalékos finanszírozási arányt feltételezve egy 15 milliós 2 szobás új építésű lakás esetén mindössze 600 ezer forint megtakarítással kell kiegészíteniük az önerő mértékét. A BGHL ezt a lakásvásárlást 20 évre havi 71.000 forintos kezdeti törlesztőrészlet mellett tudja finanszírozni. (A díjmeghitelezési szolgáltatás ebben az esetben is igénybe vehető). Ha a lakás-takarékpénztári megtakarítással kombinált kedvezményt is igénybe veszik, a kezdeti törlesztőrészlet 44.000 forint lesz, ami az akciós időszak után sem emelkedik 65.000 forint fölé.
"Az elmúlt években tapasztalható hitelfelvételi láz jelentősen lanyhult az idei év első felében" - értékelt Hegedűs Éva, a BG Hitel & Lízing elnök-vezérigazgatója. "Ezért a pénzintézeteknek a korábbinál is jobban oda kell figyelniük arra, hogy minden hiteligénylőt a számára legkedvezőbb konstrukcióval legyenek képesek kiszolgálni. "

Beszámolók szerint az 1-3 éves korosztály 25%-a - tehát minden negyedik gyermek - elutasít valamilyen ételt, és sokuknál óvodás, általános iskolás korban is fennáll még a probléma.
Az egyre népszerűbb finanszírozási forma itthon is gyorsan terjed, egyre többen ismerik és használják.
Bár sokat fejlődött az utóbbi években a hazai startup ökoszisztéma, még egy nagyságrenddel, szinte minden fontos mutatóban le van maradva a régiós élvonaltól.
A 120 fős tulajdonosi közösség mellé most Balogh Petya cége is beszállt a Brancs közösségi finanszírozási platformba.
-
Videó: Budapesten rendezték a klímaszerelők világbajnokságát
Elméleti teszt, hibaelhárítási és forrasztási feladat várta a szerviztechnikusokat.
-
A férfiak jobban állnak anyagilag és határozottabbak is a pénzügyekben
A nők nagyobb eséllyel élték fel megtakarításaikat az elmúlt években.
-
Így lesz klímaberendezés a kerti kútból – startupokat díjazott az MVM
A hetedik alkalommal megrendezett MVM Edison startup versenyen az egyediség és a nemzetközi ambíciók is számítottak.
Sustainable World 2023
Portfolio Balaton Business Forum 2023
BUDAPEST - Pörgessük fel együtt a hazai KKV szektort!


