21 °C Budapest

Újra itt az MKB hitelakció - fizetnek, ha nem kapod meg két hét alatt

Pénzcentrum
2007. március 1. 14:05

Az MKB Bank tavaly év végén kiemelkedően sikeres lakáshitel akciót indított. A pénzintézet vállalta, hogy a szükséges feltételek teljesítése esetén akár két héten belül folyósítja az igényelt hitelt. A szolgáltatás népszerűsége és a jelentős ügyféligények miatt a Bank február végétől megújította lakásvásárlási hitelakcióját.

Az akció a Bank erre vonatkozó szabályzatában meghatározott módon benyújtott Hitelkérelmekre és az azok alapján létrejövő Hitelügyletekre vonatkozik.

Az MKB Bank vállalja, hogy az akció szabályzatában részletezett feltételeknek megfelelő hitelügyletek esetében két héten belül Folyósíthatósági Igazolást bocsát ki. Amennyiben a Bank vállalásának a neki felróható okból nem tesz eleget, az ügyfél számára az akció hatálya alá tartozó hitelügylet első évében nem számítja fel a vonatkozó kondíciós listában közzétett aktuális kamatot (azaz egyéves kamatperiódusú hitelügyletek esetében az első, míg három hónapos kamatperiódusú ügyletek esetében az első négy kamatperiódusban nem számít fel kamatot.

Az akcióban szereplő lakáshitelt kizárólag telek, használt vagy új lakás, ház vásárlására vehetik igénybe az érdeklődők.
Az akciós hitel igényelhető, svájci frankban, euróban és forintban egyaránt. Így biztosítja az MKB a lehetőséget ügyfelei számára az árfolyamkockázat vállalásának eldöntésére.
Az igényelhető hitelösszeg felső határát a Bank vásárlás esetén a fedezetül szolgáló ingatlan piaci értékéhez igazítja. Az ingatlan Bank által elfogadott piaci értékének akár 75-80%-áig lehetséges hitelt felvenni.
Az ügyfelek megválaszthatják, hogy a hónap mely napján kívánják törleszteni hitelüket, svájci frank és euró lakáshitelek esetében válaszható a törlesztési mód, ezen felül akár egy év tőketörlesztési haladék is igényelhető. Így az első évben lényegesen alacsonyabbak a havi törlesztőrészletek, ami segítséget nyújthat az új lakással kapcsolatos egyéb beruházások megvalósításához.

Az akció pontos részleteiről és feltételeiről az MKB valamennyi bankfiókjában vagy a Bank honlapján tájékozódhatnak a "Lakáshitel két hét alatt" Akciós Lakáshitel Kampányának Szabályzata és Részvételi Feltételei" c. dokumentumból.

PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. szeptember 24. 09:59
Számos hírt lehet hallani arról, hogy a kormány felülvizsgálja a lakástámogatási rendszert, ezen bel...
MEDIA1  |  2026. szeptember 23. 16:13
Távozik az Indexet, a Totalcart, a Velvetet és a We Love Dogz című kutyás portált is működtető Indam...
Holdblog  |  2026. szeptember 23. 10:00
A Volkswagen válsága nem áll meg a gyárkapuknál: a német autóipar megingása a futballpályákon is ére...
iO Charts  |  2026. szeptember 21. 10:01
A részvényportfólió építés cikk második részében az egyedi részvényeimet fogom kategóriákba sorolni,...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 24. csütörtök
Gellért, Mercédesz
39. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?