A tavasszal benyújtott energiatakarékossági pályázatok mintegy kétharmadát visszadobja a gazdasági tárca, mert elfogyott az erre szánt egymilliárd forint.
A mintegy 9 ezer pályázó közül így csak az első 3 ezer számíthat a vissza nem térítendő támogatásra. A március 10-én iduló, hagyományos építésű házak fűtésének korszerűsítésére, az utólagos külső falszigetelésekre, a nyílászárók cseréjére, illetve a megújuló energiaforrásokat hasznosító berendezések telepítésére igényelhető pályázatot április 10-én az óriási túljelenkezés miatt már le is állították. A lap úgy tudja, ha a tárca pénzügyi helyzete engedi, jövőre is hirdetnek hasonló pályázatot.
A pályázat kiírásakor, úgy számoltak, hogy az 1,2 milliárd forintos idei keretből 800 millió forint jut az energiahatékonysági és 183 millió forint a megújuló energiaforrások felhasználását célzó tenderekre.
Egy vagyont bukhat, aki ezt benézi: ezen a rejtett buktatón úszhat el a magyarok kedvenc lakáshitele
Az idei év első felében is a támogatott lakáshitelek tartották mozgásban az ingatlanpiacot:
Durva drágulás jöhet a hiteleknél: keményen ráfázhat minden magyar, ha ezt meglépik a végrehajtókkal
Az interjúban szó esik a végrehajtási költségek összetételéről, a munkabérből történő levonások szabályairól.
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






