A banki szakértők által igen kedvezőnek tartott új földhiteleket azok igényelheti, akik legalább ötéves, mezőgazdasági tevékenységből származó árbevételt tudnak igazolni vagy kezdő agrárvállalkozók. - írja a Napi Gazdaság
A banki szakértők által igen kedvezőnek tartott új földhiteleket azok igényelheti, akik legalább ötéves, mezőgazdasági tevékenységből származó árbevételt tudnak igazolni vagy kezdő agrárvállalkozók. – írja a Napi Gazdaság

A jelenlegi jogi szabályozásba bekerül egy új fogalom, a birtokfejlesztési hitel, amely kedvezményes, kamattámogatásos hitelt jelent majd termőföldvásárlás esetén. Ez esetben a múlt hét elején még a BUBOR-hoz igazodó kamattámogatást terveztek, mostanra azonban a ténylegesen kifizetett kamat 50 százalékát vállalja át majd az állam a hitel futamidejére, de legfeljebb 20 évre.
A birtokfejlesztési hitelt jelzálog-hitelintézettől (előreláthatóan a Földhitel- és Jelzálogbank Rt.-től) vagy esetleg az agrártárca által külön megnevezett hitelintézetektől lehet majd felvenni – a hitelintézet fedezetértékelését követően –, legalább egy hektár, önálló helyrajzi számmal rendelkező – de nemcsak a NFA kezelésében lévő állami tulajdonú, hanem bárki, akár rokon tulajdonában lévő – termőföld (szántó, szőlő, gyümölcsös, gyep) megvásárlásához, de az adásvétel nyomán nem lehet több földtulajdona a hitelt felvevő vevőnek, mint az érvényes jogszabályok szerinti plafon: 300 hektár. Más kérdés, hogy közeli hozzátartozók közötti ügylet esetén a kamattámogatás alapjaként az illetékkiszabás alapját képező forintösszeget kellene figyelembe venni.
A birtokfejlesztési hitelt 1–50 millió forint között lehet igényelni, futamideje pedig 5–20 év közötti lehet, kétéves törlesztési türelmi idővel. A kamattámogatásos hitel kamata nem lehet több a szerződéskötés időpontjában érvényes 5, illetve 10 éves futamidejű magyar államkötvények ÁKK által közzétett átlagos hozamának 1,75 százalékponttal növelt mértékénél, s a kamatot 5 vagy 10 évig a hitelintézetek egyoldalúan nem változtathatják meg.
A tervek szerint összesen 18 milliárd forint hitelállományig futó hitelprogram kamattámogatására nem mindenki jogosult, de a feltételeknek nem nehéz megfelelni, erre három lehetőség is van. Legalább ötéves, mezőgazdasági tevékenységből származó árbevételt kell csak igazolni magánszemélyként vagy egyéni vállalkozóként, de szimplán felsőfokú agrárvégzettséggel rendelkező pályakezdő egyéni vállalkozóként is igényelhet kedvezményes hitelt, továbbá a fiatal agrárvállalkozók is igényt tarthatnak rá. Utóbbi definíciója megtalálható a vonatkozó jogszabályokban, a pályakezdő pedig olyan 30 évnél fiatalabb, a munkaügyi központ által nyilvántartott munkanélkülit jelent, aki tanulmányai befejezése után nem szerzett jogosultságot a munkanélküli-járadékra, illetve vállalkozói igazolvánnyal rendelkezik. Egyelőre nem zárható ki, hogy a birtokfejlesztési hitelprogram feltételeit egyeztetni kell az EU-val is.
PC BLOGGER & PODCASTER
Portfolio Checklist
2026. április 7. 17:39
Media1
2025. december 2. 13:23
MEDIA1 | 2026. április 7. 18:44
Az Amerikai Egyesült Államok elnöke szerint a sajtó veszélybe sodorta egy lelőtt amerikai vadászgép...
Holdblog | 2026. április 7. 11:16
A BB tengely második részében: a Baltikum és a Balkán országainak rangsora a háztartások fogyasztása...
ChikansPlanet | 2026. április 3. 08:00
Franciaországban több ezer kilométernyi használaton kívüli vonatsín áll. Egy francia startup hibrid...
Összkép | 2026. április 3. 01:31
A hazai társadalommal és gazdasággal foglalkozó tudományos és elemző munkák eredményeinek átfogó átt...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 8. szerda
Dénes
15. hét
Április 8.
A romák világnapja
Április 8.
Az emberszeretet világnapja
Ajánlatunk
-
Itt működünk, itt adózunk, több mint 710 milliárdot fizettünk be a költségvetésbe (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
Hitel legolvasottabb
1
3
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?

Pénzcentrum | 2026. április 7. 18:00

Pénzcentrum | 2026. április 7. 16:05

Agrárszektor | 2026. április 7. 20:28





