Újabb régészeti feltárás zajlik Nagyvázsonyban: a 77-es főút közelében Árpád-kori település nyomait és Kinizsi Pál kirabolt sírjának maradványait keresik.
A Balaton-part is rákapcsol augusztus 20-ra: Kovács Kati, borünnep és tűzijáték – kell ennél több?
Augusztus 14-én kezdődik és kilenc napon át tart Siófok egyik hagyományos nyári rendezvénye, a Bor és Kenyér Ünnepe. A hajóállomáson koncertek, családi programok, kézműves foglalkozások, történelmi bemutatók és gasztronómiai kínálat várja a látogatókat, augusztus 20-án pedig Kovács Kati koncertje és tűzijáték is lesz.
Ismét megtelik élettel és programokkal a siófoki hajóállomás: augusztus 14. és 22. között rendezik meg a Bor és Kenyér Ünnepét, amely az államalapítás ünnepéhez kapcsolódva idén is több napon keresztül várja a balatoni városba érkezőket. A rendezvény valamennyi programja ingyenesen látogatható.
A kilencnapos fesztiválon a zene mellett a hagyományőrzés és a családi programok is fontos szerepet kapnak. A hajóállomás környékén kézműves vásár és gasztronómiai kínálat is várja a vendégeket.
Leander Szimfoniktól a Három Tenorig
A nyitónapon, augusztus 14-én este Leander Szimfonik lép színpadra a Dunakeszi Szimfonikus Zenekarral. Másnap a Dívák Produkció – Détár Enikő, Fésűs Nelly és Ladinek Judit – ABBA- és Boney M.-slágerekkel érkezik.
A következő napokban fellép a Popdealers, Pál Kriszti Acoustic és a The FreakEnd is, augusztus 19-én pedig a Dunakeszi Szimfonikus Zenekar előadásában a Bánk bán operából készült keresztmetszetet láthatja a közönség.
Az ünnepi hétvége sem marad zene nélkül: augusztus 21-én Veréb Tomi, Weisz Viktor és Meggyes Csabi Három Tenor produkciója érkezik, utánuk pedig Luminous LED Show Hungary szórakoztatja a közönséget. A fesztivál augusztus 22-én a Chameleon zenekar házibuli-slágereivel zárul.
Augusztus 20-án egész nap programok várják a családokat
A nemzeti ünnep napján már délelőtt elkezdődnek a programok. A gyerekeket a Levendula Játszóház és Alkotóműhely, valamint látványos népi fajátékok várják, 10.30-kor pedig a Szegedi Pinceszínház adja elő Kemény Henrik Vitéz László és az elátkozott malom című produkcióját. A nap folyamán több táncbemutató, a Siófoki Férfi Dalkör fellépése, majd a Balaton Táncegyüttes és a Tarsoly Zenekar műsora következik. A hagyományos kenyérszentelésre 16 órakor kerül sor.
Délután közös dobolással és énekléssel is várják a látogatókat a Magna Hungaria Íjász Egyesület táltosdobosaival. Az este kiemelt fellépője Kovács Kati, aki 20 órakor ad koncertet. A programot 22 órakor ünnepi tűzijáték zárja a hajóállomásnál.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Jurta, íjászat és időutazás a magyar múltba
Aki a koncertek mellett inkább a hagyományőrző programokra kíváncsi, annak augusztus 17. és 21. között érdemes felkeresnie a rendezvényt.
A Magna Hungaria Íjász Egyesület minden nap 12 és 20 óra között történelmi bemutatóval készül. A látogatók egy berendezett honfoglalás kori jurtát is megismerhetnek, korabeli fegyvereket, viseleteket és használati tárgyakat láthatnak, valamint egy IX–X. századi nyílvessző-kiállítást is megnézhetnek.
A programban történelmi kézműves foglalkozások, íjászat, gyerekeknek szóló játékos íjászverseny, valamint csatakereszt-, balta- és késdobás is szerepel.
Nem csak a koncertek miatt érdemes elindulni
A Bor és Kenyér Ünnepe így az augusztus 20-i hosszú hétvégén egyszerre kínál családi programot, hagyományőrző bemutatókat, koncerteket és gasztronómiai élményeket. A hajóállomáson a borászatok és gasztronómiai kiállítók mellett kézműves árusok is jelen lesznek.
A rendezvény augusztus 14-től 22-ig tart a siófoki hajóállomáson, a programok ingyenesen látogathatók.
Különleges akcióval indítja az évet a vidéki színház: bárki ingyen bérletet nyerhet, ha ezt megteszi
Nyílt nappal és a Veszprém Vármegyei Ifjúsági Fesztivállal indul az évad a Veszprémi Petőfi Színházban, amely szeptemberben Budapesten is bemutatja Esélyegyenlőségi Programját
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







