A BYD szegedi beruházásánál a csúszás már megközelíti az egy évet, miközben a helyszíni beszámolók szerint az építkezés tempója is lassult.
Óriási útfejlesztési program indul a dunántúli nagyvárosban: több mint 12 milliárd forint a keret
Több mint 12 milliárd forint értékű közlekedési infrastruktúra fejlesztési program valósulhat meg három különböző forrásból a következő egy év során Szombathelyen - közölte a vasi vármegyeszékhely polgármestere sajtótájékoztatóján szerdán.
Több mint 12 milliárd forint értékű közlekedési infrastruktúra fejlesztési program valósulhat meg egy év alatt Szombathelyen
Nemény András (Éljen Szombathely!) elmondta: a legnagyobb összegű és legteljesebb útfelújítási beruházás a TOP Plusz programban valósul meg, amelyből Szombathely 9,36 milliárd forinttal részesedik. A tervezői közbeszerzést már kiírták, ahogy ez lezárul szintén közbeszerzés keretében kiválasztják a kivitelezőt vagy kivitelezőket, számításuk szerint jövő májusban az építési munkálatok is megindulhatnak.
Kifejtette, hogy ez a beruházás nagyon sok nagy utat érint, de eddig forráshiány volt, annak ellenére, hogy megvolt az állami garancia a beruházás kifizetésére.
Az új kormánynak az Európai Unióval folytatott tárgyalásai alapján azonban azt látják, hogy a forrás is meg fog érkezni, nem kell attól tartani, hogy az állami költségvetés helyzete miatt az állami garancia ellenére a beruházás csak később tud majd megvalósulni, hiszen az uniós forrás is rendelkezésre áll - mondta.
Hozzáfűzte: az elnyert pályázati pénzből 40 utca, négy híd, két parkoló tömb, játszóterek, zöld területek újulnak meg Szombathelyen.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 221 733 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank ahol 6,71%, az UniCredit Banknál 6,78%, az Ersténél 6,82, míg a CIB Banknál 6,89%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A polgármester tájékoztatása szerint jelenleg is zajlik egy több mint 2 milliárd forintos "közutas beruházás", amely a város három nagy útját érinti és kilenc gyalogátkelőhely megépítését is jelenti, erről szavai szerint még az előző kormányzattal állapodtak meg.
Nemény András elmondta: a harmadik 750 millió forint értékű útfelújítási csomagról a jövő héten csütörtökön dönt majd a közgyűlés, a saját forrásból megvalósuló program 54 helyszínen tartalmaz különböző járdaépítéseket, parkolófelújításokat, aszfaltozásokat, de lesznek olyan utcák is, amelyek teljesen új burkolatot kapnak. A munka egy része már egy tavalyi döntés alapján elindult, a folytatásban pedig az ősz végéig tartó intenzív munkálatok következnek - közölte sajtótájékoztatóján a városvezető.
Kern Andrással, Hernádi Judittal és Csuja Imrével csábít a vidéki színházi nyár: ezeket kár kihagyni
Június 26-án veszi kezdetét az egész nyáron át tartó zsámbéki sorozat, melynek a Zichy-kastély és egy alkalommal a romtemplom ad helyet.
-
Rengeteg magyarnak könnyítheti meg az életét ez az új app: sokan nem is tudják, mennyit nyerhetnek vele
Egyetlen applikációban kezelhetők a különböző bankszámlák.
-
Forex kereskedés kezdőknek: hogyan működik a devizapiac? (x)
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.







