Vízibivalyok tömegei a Thale Noi vizes élőhelyen, Phatthalung - egy dél-thaiföldi tartományban.

Nagy bajban a legendás bivalyrezervátum: drámai felvételeken a kiszáradt Nagyszéksós-tó

2025. augusztus 13. 10:45 2 perc

A mórahalmi Nagyszéksós-tó idén nyárra ismét teljesen kiszáradt – a tómeder most üres, a víz csak egy mesterséges csatornában maradt meg. A természetes jelenség mellett azonban már mesterséges vízpótlási terveken is dolgoznak.

A Csongrád-Csanád vármegyei Mórahalmon található, mintegy 100 hektáros Nagyszéksós-tó látványos drónfelvételei ismét bejárták a sajtót: a bivalyrezervátum központi vízfelülete mostanra teljesen eltűnt. A tó korábban 2022-ben és 2023 szeptemberében is kiszáradt, idén pedig a szokásosnál hamarabb, már a nyár közepére csak a közepén futó mesterséges csatornában maradt víz.

Szűcs Anikó, a területen zajló fejlesztési projekt vezetője a Délmagyar.hu-nak elmondta: a jelenség teljesen természetes, hiszen a szikes tavak sekély vizűek (átlagosan 10–50 centiméteres mélységűek) és évente akár többször is kiszáradhatnak. Ősszel a csapadék és a talajvíz rendszerint újratölti a medret.

Az élővilág is alkalmazkodott ehhez a változékonysághoz: a tó szigetein tavasszal vízimadarak – például nagykócsagok, szürkegémek és bíbicek – költenek, a bivalyok pedig a csatornában találnak hűsölőhelyet. Mivel sós vizű élőhelyről van szó, halak eleve nincsenek benne, a madarak táplálékát pedig rovarok biztosítják.

A tó mesterséges pótlására már több irányban is vizsgálatok folynak. A Kiskunsági Nemzeti Park engedélyezte, hogy a szennyvíztisztító telep tisztított vizét a tóba vezessék, emellett a Szegedi Tudományegyetem és az Alsó Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság együttműködésével zajlik egy monitoringprogram is. Ez azt vizsgálja, hogy a környéken kitermelt, minősített gyógyvizek összetétele egyezik-e a szikes tavak természetes vizével – ha igen, akár termálvízzel is pótolhatnák a hiányt.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Addig azonban a tó feltöltődését a természetre bízzák – a vízfelület visszatérésére várhatóan az őszi esők hoznak majd reményt.
 

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. november 5. csütörtök
Imre
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. november 4. 21:29