A szegedi Fogadalmi templom és Szűz Mária Székesegyház katolikus székesegyház

Kész, vége, nincs tovább! Újabb legendás vidéki fesztivál állt bele a földbe

2025. július 24. 08:20

Idén sem rendezik meg a nagy múltú szegedi halfesztivált, miután a szervezők feladták a küzdelmet. Mocselini Rudolf rendezvényszervező szerint a város által diktált feltételek ellehetetlenítették a külső szervezők munkáját, míg az önkormányzat továbbra is nyitott a rendezvény megtartására, amennyiben a halászcsárdák is részt vennének benne.

A több mint két és fél évtizedes hagyománnyal rendelkező Szegedi Nemzetközi Tiszai Halfesztivál idén sem kerül megrendezésre, legalábbis Frank Sándor és Mocselini Rudolf szervezésében biztosan nem. Mocselini Rudolf lapunknak nyilatkozva egyértelműen fogalmazott a rendezvény elmaradásának okairól.

"Ellenszélben minek? Ekkora ellenszélben én meg kell mondjam, feladtam" - jelentette ki a neves szegedi rendezvényszervező, aki az önkormányzat hozzáállását okolja a fesztivál meghiúsulásáért.

A halfesztivál már tavaly is elmaradt eredeti formájában, miután Frank Sándorék bejelentették visszalépésüket. Mocselini akkor még megpróbálkozott egy kisebb volumenű rendezvénnyel a Fokán, ami azonban inkább baráti főzésnek volt tekinthető, mintsem fesztiválnak - jelentette a Dálmagyar.

"Tavaly azért buktunk bele, mert a szegedi vállalkozók nem akartak kijönni a halfesztiválra. Nyilván ennek oka van, és én ezt a város hibájának látom" - magyarázta a rendezvényszervező, aki "gyalázatos történetnek" minősítette a város eljárását az ügyben.

Mocselini szerint az önkormányzat által meghatározott feltételek - a magas bérleti díjak, a készpénzmentes fizetési kényszer és egyéb követelmények - olyan üzleti környezetet teremtettek, amelyben egy külső vállalkozó nem tud nyereségesen működni. "A város mindent magához ragadott, és minden eszközzel gátolja más rendezvényszervezők, nemcsak az enyém, hanem mások munkáját is" - fogalmazott.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Az önkormányzat tavaly arra hivatkozott, hogy a rakparton az ételek árusítása a kezdetektől fogva üzleti alapon és üzleti céllal történt, ami elképzelhetetlen a halászcsárdák részvétele nélkül. "Amennyiben a halászcsárdák nyitottak erre, úgy az önkormányzat is nyitott lesz a halfesztivál rakparton történő megszervezésére is" - közölte akkor a városháza sajtóosztálya.

Bár a város tervez egy kisebb közösségi halfőzést a Partfürdőn, Mocselini szerint ez nem helyettesítheti a korábban nagy népszerűségnek örvendő fesztivált.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 19. csütörtök
József, Bánk
12. hét
Március 19.
Az alvás világnapja
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. március 18. 20:58
Agrárszektor  |  2026. március 18. 20:31