Hivatalosan is kezdetét vette a nyári szezon a bellegszencsei termálban: a fürdő május 18-án megnyitotta kapuit, és a tervek szerint október 5-ig várja a vendégeket.

Bőven terem a magyar spárga, mégis vagyonokért árulják: 2025-ben itt fillérekért szedheted
Míg Nyugat-Európában szezonális csemegeként ünneplik, itthon még mindig alig fogy belőle – pedig Magyarország spárgából is nagyhatalom. A közel 3000 tonnás éves termés túlnyomó része exportra kerül, főként német és osztrák piacokra. A hazai spárgaszezon hivatalosan csak április végén indulna, de az enyhe időjárásnak köszönhetően már most megjelentek az első friss hajtások a piacokon. Árak, tudnivalók és a hazai szedd magad lehetőségek – egy helyen.
Megkezdődött a spárgaszezon, és ezzel együtt az idei első „szedd magad” akció is elstarolt Bács-Kiskun megyében. A Bács-Zöldért Zrt. Facebookon közölte a hírt, hogy Borbáson már javában szedhető már a friss, hazai spárga, amelyet 1500 forintos kilogrammonkénti áron kínálnak azoknak, akik saját maguk szeretnék begyűjteni az idény zöldségét. Azoknak pedig, akik inkább a piacról vásárolnának, a kecskeméti Budai utcai piacon is elérhető a spárga – előkészítve, kilónként 2500 forintért. A cég kiemelte, hogy mindkét esetben friss, kiváló minőségű, garantáltan magyar termékről van szó.
A spárga az egyik legkorábban megjelenő tavaszi zöldségféle, amelyet nemcsak különleges íze, hanem kedvező élettani hatásai miatt is érdemes beilleszteni az étrendbe. A szedd magad akciók nemcsak olcsóbb alternatívát kínálnak a piaci áraknál, de lehetőséget is nyújtanak arra, hogy a vásárlók közvetlen kapcsolatba kerüljenek a termőfölddel és a helyi termelőkkel. De hogyan működik a hazai szedd magad? Íme, egy hasznos videó annak, aki kedvet kapott a tavaszi gyűjögetéshez:
@bacszoldertzrt ♬ eredeti hang - bacszoldertzrt - bacszoldertzrt
Tudtátok, hogy mi magyarok spárganagyhatalom vagyunk?
A növény legismertebb típusai a fehér és a zöld spárga, de létezik lila és lilászöld változat is. Magyarországon elsősorban a fehér és a zöld fajta terjedt el, és hazánk ezek termesztésében jelentős szereplő Európában. Ahhoz képest, hogy az Európai Unióban Magyarország a hatodik-hetedik legnagyobb spárgatermesztő, itthon kevés fogy belőle. A piaci adatok szerint Magyarországon nagyjából 2000 hektáron 3000 tonnát termesztenek belőle, amelynek 80-90 százaléka exportra megy, főként Németországba és Ausztriába - közölte a HelloVidékkel korábban Kocsis Márton, a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs szakmai referense. A spárgaszezon jellemzően április végétől június elejéig tart, vagyis legalább olyan hosszú, mint az eperé.
Ahogy Kocsis Márton elmondta, hazánkban a spárgatermesztés 90%-a két megyében, Bács-Kiskun. Az utóbbi évtizedre az volt a jellemző, hogy 2015-körül egy fellendülés kezdődött, és az akkori 1100 hektáros terület 1500 hektár környékére bővült, majd ez a növekedés a COVID környékén, 2020-ban lecsengett, és 1200 hektár közelébe esett vissza. Bács-Kiskun és Csongrád körzetében az országos átlagnál kevesebb a csapadék, így a 2023-as viszonylag csapadékos év ellenére is a termelők arról számoltak be, hogy öntözniük kellett (volna), így a gyöktörzsek rügydifferenciálódása több területen is elmarad az optimálistól, ami csökkentheti a termés mennyiségét.
JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 71 484 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Miért érdemes spárgát fogyasztani?
A spárga szerkezete két részből áll: fás szárból és zsenge hajtásból. A hajtás a legízletesebb és legértékesebb része, amely ugyan nagyrészt – mintegy 95%-ban – vízből áll, mégis számottevő mennyiségben tartalmaz A-, C-, E-, K- és B-vitaminokat, valamint folsavat, kalciumot, foszfort, vasat, nátriumot és káliumot.
A növény magas rosttartalma támogatja az emésztést és a bélműködést. Alacsony kalóriatartalma és enyhe vízhajtó hatása miatt fogyókúrás étrendekben is gyakran ajánlott. A spárga különösen gazdag folsavban, amely a sejtképződés és a szöveti növekedés szempontjából fontos, és a várandós nők számára is nélkülözhetetlen tápanyag. A spárgában megtalálható B-vitaminok szintén hozzájárulnak az általános egészség megőrzéséhez, emellett bőrre és hajra is jótékony hatással lehetnek.
Sokan csak frissen fogyasztják a spárgát, pedig kiválóan savanyítható is, mint a csemegeuborka. Kovászolni is lehet, mint az uborkát, de simán fagyasztva is eltárolható. Munkaigényes, kicsit strapás ugyan, de szárítani is szokták: a megszárított, darált spárgából kiváló krémleves készíthető.

Drága a bolti saláta? Fillérekből termesztheted, még kert sem kell hozzá - a sztárkertész tippjeivel
Sokan még mindig savanyúságként gondolnak csak a salátára, holott ez a sokoldalú levélzöldség jóval többet tud: friss, színes, ízes és akár főszereplője is lehet egy-egy...
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Az újratölthető flakonok a kozmetikai iparba is betörtek (+Videó)
A Respray flakonokat már 30 üzletben tölthetjük újra.


