11 °C Budapest
Sokan Szlovákiába járnak lőszert vásárolni, mert ott még nem fogytak ki a készletek és ott olcsóbban is lehet őket megvásárolni. Ezzel szemben Romániából meg Magyarországra jönnek vásárolni, mert ott még nagyobb az aktuális készleth

A vadászokat is elérte az áremelkedés: ki tudja megfizetni már ezt a drága hobbit?

2023. március 30. 09:05 1 perc

Ahogy arról a 24.hu beszámolt, a hozzájuk eljutott információk alapján egyre kevésbé jut lőszer polgári védelmi, rendészeti és vadászati célokra, mivel az európai fegyver- és lőszergyártók teljes kapacitásukkal igyekeznek kielégíteni az ukrán hadsereg megnövekedett lőszerigényét. Ennek mentén a vadászati költségek is az egekbe szálltak, borsos áron lehet lőszerhez is jutni.

Ahogy a portál írja, a témával kapcsolatban megkeresték a Nimród Alapítvány kuratóriumának elnökét, Gergely Imrét is. Mitn írtáj, a szakember is úgy látja, hogy a több mint hetvenezres magyar vadásztársadalomnak csak nagyon kis százalék jár el lőtérre gyakorolni, aminek szintén gazdasági okai lehetnek, például a megemelkedett lőszerárak miatt. Külön kiemelte azt is, hogy meglepő, de a hivatásos vadászok azok, akik leginkább nem engedhetik meg maguknak a lőtéren való gyakorlást, hiszen rettentő alacsony fizetést kapnak.

Gergely Imre elmondta, úgy véli a sztenderd kaliberek brutális áremelkedése miatt sokan Szlovákiába járnak lőszert vásárolni, mert ott még nem fogytak ki a készletek és ott olcsóbban is lehet hozzájutni. Ezzel szemben Romániából sokan Magyarországra jönnek vásárolni, mert ott még nagyobb az aktuális készlethiány. A vadász példaként tért ki arra is, hogy az egyik általa használt lőszerből egy húszas doboz 17–18 ezer forintba került egy éve, ugyanez most közel ötvenezer forint.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. november 3. kedd
Győző
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?