A nagy szárazság nem várt „leletet” hozott felszínre a szegedi Gumis-tónál: a víz apadásával egyre több régi gumiabroncs vált láthatóvá.
A Használtautó.hu adatai alapján a vevők a folyamatosan dráguló használt autók piacáról elfogyni látszanak, miközben az eladók száma bővül. Mindez a legtöbb árkategóriában a keresleti piac végét jelezheti.
Miként arra a Használtautó.hu az év elején rámutatott, 2020 vége és 2021 vége között nagyon meredeken emelkedtek a meghirdetett autók árai, így a 2020 év eleji 2,5 milliós átlagár 4,5 millió forint fölé került. És az idei harmadik negyedévben már a 4,62 millió forintot is elérte.
Mindeközben az új autók piacán háromnegyedéves szinten 9,3%-os mínusz, a használt autók importjában pedig a nyártól szintén visszaesés látható: augusztusban 11, szeptemberben már 22 százalékkal maradt el az előző évtől a használt autók importja a DATAHOUSE adatai szerint.
Bár a hazai tulajdonosváltások alakulását még csak augusztusig bezárólag láthatjuk, a Használtautó.hu elemzése markáns trendfordulót jelez: szeptemberben az idei éves adatokat nézve a legtöbb autót hirdették meg, de a keresések száma már a legkisebb volt.
- A legolcsóbb, 0-500 ezer forint közötti szegmens kínálata és kereslete egyre csökken, ahogyan az 1 és 1,5 millió forintig autót remélők és kínálók köre is.
- A legtöbb vevő még mindig 1,5-3 millió forint között szűr, de az átlagárak ugyebár sokkal magasabbak.
Ennek megfelelően a 3-5 millió forint közötti ársávban érdeklődők aránya az év első felében némiképp nőtt, ahogyan az 5-10 és a 10-20 millió forint között nézelődőké is.
- Megjegyzendő, hogy 10 és 20 millió forint között jelentősen csökken a keresők száma. Beszédes, hogy közel annyi keresést indítanak napjainkban a Használtautó.hu felületén 5-10 millió forint között, mint 500 ezer és 1 millió forint között.
- Az év egészét nézve az ár szerinti keresések 18,8%-a esett 500 ezer és 1 millió forint közé, 15,9%-a 5 és 10 millió forint közé. A harmadik negyedévre a két szám 15,9 és 14,3%-ra csökkent, a 10 millió forint fölött nézelődők aránya pedig 4,8%-ra nőtt.
A keresések száma viszont csupán érdeklődést jelent. A hirdetések törlése a legtöbb esetben az autók eladási idejét mutatja, és itt látható a piac számára legrémisztőbb adat.
Míg 2021 során a 2020-as, átlagosan 42 napos eladási idő 38,9 napra csökkent, majd 2022 első felében tovább apadt, szeptemberben újból növekedni kezdett: a Használtautó.hu adatai szerint 2019 óta nem tapasztalt 46,8 napra, azaz a július-augusztusi átlaghoz mérten 10 nappal nőtt az autók átlagos értékesítési ideje.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A korábbi prognózisok immár valósággá váltak. Az autó luxuscikknek számít. Bár sokak számára még mindig nélkülözhetetlen, az olcsóbb árkategóriákban egyre többen gondolkoznak kiváltásán, mellőzésén. Az olcsóbb használt autót áhítók mindeközben most egy hajszálnyit fellélegezhetnek, a kisebb versenyfutás nekik kedvez, ugyanakkor az árak érezhető csökkenésére aligha számíthatnak. A kereslet csökkenésével és a használtautó-piac kínálatbővülésével az árak emelkedése legfeljebb lassulni fog, megállni nem
- mondta Katona Mátyás, a Használtautó.hu autópiaci szakértője.
Különleges akcióval indítja az évet a vidéki színház: bárki ingyen bérletet nyerhet, ha ezt megteszi
Nyílt nappal és a Veszprém Vármegyei Ifjúsági Fesztivállal indul az évad a Veszprémi Petőfi Színházban, amely szeptemberben Budapesten is bemutatja Esélyegyenlőségi Programját
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







