A ház körüli kisebb vizeknél a szervezett biológiai gyérítés nem lehetséges, így csak az emberek odafigyelésével és aktív közreműködésével csökkenthető a szúnyogok terjedése.
Millimétereken múlott a tragédia Kecskeméten, egy gépkocsivezető majdnem elütött két szabályosan közlekedő lányt, az esetet a térfigyelő rendszer rögzítette. A sofőrt az utca végén már várták a rendőrök, a szabálysértési hatóság még aznap eltiltotta az autóst a járművezetéstől - írja közleményében a police.hu.
A rendőrségi portál szerint a Zebra terv elnevezésű – baleset-megelőzési – országos kampány keretén belül 2019. május 14-e és 17-e között Bács-Kiskun megyében is a gyalogos-átkelőhelyek környékén kiemelt rendőri jelenlétre számíthatnak az arra közlekedők.
Már az akció második napján majdnem tragédia történt a megyében.
Kecskeméten, a Petőfi Sándor utcában 2019. május 15-én 15 óra 13 perckor egy gépkocsivezető majdnem elütött két szabályosan közlekedő lányt, az esetet a térfigyelő kamera rögzítette. Az utca végén az autót már várták a rendőrök, akik előállították a sofőrt. A szabálysértési hatóság a 30000 forintos bírságon felül, még 5 hónapra a járművezetéstől is eltiltotta a vétkes sofőrt.
A rendőrség felhívta a figyelmet, hogy Kecskeméten (is) egyre gyakoribb jelenség, hogy a kijelölt gyalogos-átkelőhelyeken közlekedők, és a „zebrákat” megközelítő gépjárművezetők nem szabályosan hajtják végre az átkelést. A Kecskeméti Rendőrkapitányság munkatársai a balesetek visszaszorítása érdekében - a városban kiépített térfigyelő rendszernek köszönhetően - sajátos akciót indítottak 2019 februárjában.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A kecskeméti ellenőrzések az országos akciót követően is folytatódnak!
Háromszorosára nőhet a víz ára? Kitálalt a vízművezér: ennyit kellene fizetnünk egy liter csapvízért
Évek óta befagyasztott vízdíjak, elöregedő vezetékek és milliárdos forráshiány: a Zalavíz vezérigazgatója szerint jelentős díjemelés nélkül egyre nehezebb fenntartható állapotban tartani a víziközmű-hálózatot.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







