5 kisfilm, amit neked is látnod kell: így tanítják elfogadásra a gyerekeket Kalocsán

A különböző oktatási intézmények, legyen szó általános vagy középiskoláról, esetleg egyetemről, főiskoláról, egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek az úgynevezett érzékenyítő foglalkozások és projektek beépítésére az éves munkatervbe. Hol többéves siker övezi a programokat, míg máshol anyagi keret hiányában maximum csak az osztályfőnöki órán esik pár szó speciális igényű embertársainkról, de a szó hamar elszáll, sokszor pedig nincs foganatja. Igazán hitelesen csak azok képesek beszélni róla, akik közvetlenül vagy közvetetten érintettek a témában, az érzékenyítő kisfilmek révén pedig ezek a személyes történetek határok nélkül eljuthatnak az ország legkülönfélébb szegleteibe.

A Kalocsai Nebuló Általános Iskola, Szakiskola, Készségfejlesztő Iskola, Fejlesztő Nevelést-oktatást Végző Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény (a továbbiakban csak EGYMI) 2018 tavaszán jelentkezett a Klebelsberg Központ jó gyakorlat pályázatára, ahol támogatást nyertek öt különböző témájú film elkészítésére.

2011 óta, amióta az intézmény vezetője vagyok, nagyon előtérbe helyeztük a társadalmi érzékenyítést, hogy oldjuk az iskolának a szegregált mivoltát. Évről évre egyre több érzékenyítő projektet találtunk ki, amiket összefűzve lett egy egymásra épülő akcióprogramunk, ezzel párhuzamosan pedig kezdtünk nyitni más iskolák felé is, ahová hívtak minket projektnapokra, életvitel órákra előadást tartani. Oda vittem magammal mások által készített pár perces filmeket, ami láttam, hogy nagyon tetszett a fiataloknak, mert sokkal jobban szemléltette a fogyatékosságnak a természetét, mint egy diavetítés vagy szóbeli előadás

– idézte vissza a kezdeteket az intézményvezető, Csupor Zsolt Jánosné Mónika.

A pályázati kiírásnak eleget téve, öt különböző témájú kisfilmet készítettek, melyeknek mind más és más a célközönsége. Az első, amelyet már több iskolában bemutattak, gyerekekről készült gyerekeknek, amit az általános iskola negyedik osztályos tanulóitól egészen a középiskolai végzős osztályokig bemutathatnak, lévén kortársaik szerepelnek benne. A könnyed, kérdés-felelet formára épülő anyagban kicsik és nagyok, fiúk és lányok adnak választ olyan kérdésekre, amik olykor alapjául szolgálhatnak az egymás közt szövődő barátságoknak, míg máskor olyan komoly kérdésre adnak hiteles és őszinte feleletet, amelyek a hétköznapok során fel sem merülnek. Az EGYMI vezetője a kisfilm kapcsán elmondta:

Kíváncsi voltam rá, hogy működik-e a film a különböző iskolatípusú és életkorú diákoknál, értik-e a gyerekek finom rezdüléseit, a bájos humort, esetleg nem zavaró-e túlságosan számukra, hogy egy Down-szindrómás fiatal szabálytalanul veszi a levegőt, vagy hogy egy autista diák felsorolásszerűen kommunikál, és úgy kell kihámozni belőle a lényeget, de nagyon jól megértették és élvezték a filmet. Volt olyan a diák, aki meg is fogalmazta, hogy az a megdöbbentő számára, hogy ha ő kapta volna ezeket a kérdéseket, ugyanezeket a válaszokat adta volna rá. Ez egyébként a projektnek a címe, hogy „Csak annyira más, mint bárki”, és beigazolódott, hogy ez az üzenet átjött a számukra.

A másik négy film már egy érettebb közönséget céloz meg, mivel témájuk sokkal mélyebb, érzékenyebb, és a szakma felőli megközelítést vegyíti az egyéni tapasztalatokkal. A második alkotás szülők és pedagógusok számára készült, amelyben a fogyatékosságok elfogadásáról beszélnek, hogy miért érdemes kivizsgálásokra járni, és miért nem kell megijedni egy SNI-diagnózistól. Egy másik kisfilm témája a rehabilitációs foglalkozások, amelyben gyógypedagógusok mondják el, mi történik a zárt ajtók mögött, hiszen a gyerekek sokszor csak annyit mondanak, játékkal telt a délelőttjük, délutánjuk, emögött azonban tudatosan felépített fejlesztőórák rejlenek, mert fogyatékosságonként mindig másra kell helyezni a fókuszt.

A negyedikben tanítók mondják el tapasztalataikat a hivatásukról, ami kifejezetten a többségi társaiknak tanulságos, mert oldja azt a misztikus ködöt, ami a gyógypedagógia szakmáját körbelengi, hiszen sokszor a szakmatársak véleménye is negatív a fogyatékos gyerekekkel foglalkozó oktatók munkájáról. Végül az utolsó alkotásban a súlyos, halmozottan fogyatékos gyerekek szülei mondják el személyes történeteiket, amely választ ad mindazokra a kérdésekre, miért nem feltétlenül adják ezeket a speciális igényű fiatalokat intézetbe, miért ragaszkodnak hozzájuk, és hogy egyáltalán nincsenek kész válaszok a meglévő problémáikra, ezért senki sem ítélkezhet felettük.

Attól válik ez az öt kisfilm jó gyakorlattá, hogy a feldolgozáshoz kapcsolódnak óravázlatok, játékos és elgondolkodtató feladatok, amelyekből ki lehet választani az életkorhoz vagy éppen a téma fókuszához leginkább kapcsolódót. Az első filmet elő lehet venni egy osztályfőnöki órán, amikor motivációról, iskoláról, családról beszélgetnek. Akár a most készülő Nemzeti alaptantervben is megvannak azok a kapcsolódási pontok, amivel tényleg van létjogosultsága ezeknek az alkotásoknak. Az első film 18 perces, tehát tanórai keretek között a társuló feladatokkal is feldolgozható, de alkalmas utána újranézésre, továbbgondolásra, tehát igyekeztünk egy úgynevezett többfedeles alkotást készíteni, hogy különböző rétegekhez különböző megközelítéssel üzenjen

– részletezte Csuporné Mónika.

Az intézményvezető bízik abban, hogy a közösség megmozgató ereje által előbb-utóbb önálló életre kel a program, így pedig valamennyi kisfilm eljuthat Magyarország legkisebb falvaiba is. „A súlyosan fogyatékos gyermekekről szóló film anyák napja környékén szeretnénk, ha nagyobb figyelmet kapna, mert az édesanyák nagyon megindítóan nyilatkoznak, és azt gondolom, minden édesanya számára üzennek vele, a pedagógusokról szólót pedig pedagógusnap alkalmával lenne jó minél több oktatóhoz eljuttatni. Nem titkolt vágyam, hogy az első kisfilm eljusson minden iskolába, és olyan szeretettel és élvezettel használják, ahogy mi készítettük. Ebben nagy szerepe volt az operatőrnek, Kvalla Gábor Balázsnak (A kétéltű címmel készített díjnyertes filmet Suba Róbert paralimpikonról – a szerk.), aki minden filmes szaktudásával és szociális érzékenységével hozzájárult az eredményhez.”