Tavasszal új élet születik az erdőkben, megérkeztek az idei vadmalacok is. A szakemberek azonban figyelmeztetnek: a malacos kocákkal való találkozás komoly veszélyt jelenthet a kirándulókra.
A leggyakrabban játszott zenei videóinak listáját publikálta tizedik alkalommal a You Tube. A magyarországi tízes toplistára 9 magyar és egy külföldi sláger került fel, élén Majka, Curtis és Király Viktor közös száma, a ‘Füttyös’ szerepel, de a Follow The Flow és LL Junior egy-egy dala is a YouTube-on legfelkapottabbak között vannak. Nemzetközi megtekintésben pedig még mindig nagyon népszerűek a spanyol nyelvű slágerek.
A havi 1,9 milliárd bejelentkezett felhasználóval rendelkező You Tube-on több mint egymilliárd órányi videót néznek meg naponta, mely közel százezer évnyi tartalmat jelent.
A zenei toplista élén Majka, Curtis és Király Viktor a Füttyös című száma szerepel, de például Opitz Barbi két slágere is felkerült a legjobbak közé.
A YouTube Rewind toplistáinak összeállításakor a 2018-as év folyamán feltöltött videók nézettsége mellett azt is figyelembe vették, hogy egyes videók mekkora hatást váltottak ki, hányan osztották meg, kommentelték és lájkolták őket.
Magyarország legnépszerűbb zenei videói 2018-ban:
1. Majka X Curtis X Király Viktor - Füttyös
2. Follow The Flow - Nem tudja senki [OFFICIAL MUSIC VIDEO]
3. LIL G x NEMAZALÁNY - Petőfi Sándor
4. AK26 - BLÖFF
5. HERCEG x OPITZ BARBI x MISSH - La La La
6. DR BRS X Fekete Vonat feat. Halott Pénz, Monkeyneck - Hol van az a lány
7. MISSH x BURAI - Csak egyszer mondom el
8. L.L. Junior - Minden oké
9. OPITZ BARBI – Nincs több romantika
10. Marshmello & Anne-Marie - FRIENDS
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A magyarországi mellett a világ legnépszerűbb zenei You Tube videóinak listája is elkészült, ahol idén a spanyol nyelvű számok domináltak, hiszen a 10 legnépszerűbb zenei videó között összesen 8 íródott ezen a nyelven. Mindez talán nem meglepő a tavalyi év legnagyobb slágere, a Despacito után.
Legnépszerűbb zenei videók globálisan 2018-ban:
1. Te Bote Remix - Casper, Nio García, Darell, Nicky Jam, Bad Bunny, Ozuna
2. Nicky Jam x J. Balvin - X (EQUIS)
3. Maroon 5 - Girls Like You ft. Cardi B
4. Daddy Yankee - Dura
5. Ozuna x Romeo Santos - El Farsante (Remix)
6. Becky G, Natti Natasha - Sin Pijama
7. El Chombo - Dame Tu Cosita feat. Cutty Ranks
8. Drake - God\'s Plan
9. Reik - Me Niego ft. Ozuna, Wisin
10. Vaina Loca - Ozuna x Manuel Turizo
Ez lehetne az igazi magyar szuperélelmiszer: alig ismerik itthon, pedig kilószám teremne a kertekben
A fél világ ezt eszi, nálunk mégis alig ismerik az egymagvú tököt – itt az ideje hát, hogy foglalkozzunk vele! Hallottatok már a chayotéról?
Kiszállt az állam az idősellátásból, de ezek a magyar falvak zseniális megoldást találtak a krízisre
Civil kezdeményezések és közösségi összefogás veszi át az idősellátás feladatait több baranyai faluban – mutatja a Corvinus Egyetem és az ELTE TK friss kutatása.
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







