A hetet végül kis csökkenéssel zárta a magyar részvényindex, vegyes volt a hangulat a budapesti tőzsdén.
Az Országgyűlés egyhangú szavazással fogadta el azt a javaslatot, amely az egyes tisztességtelen fogyasztói szerződések jogkövetkezményeivel kapcsolatos törvények felülvizsgálatához kötődő folyamatban lévő eljárások kezelését rendezi, írta meg a Telex.
Az Országgyűlés határozott az „Egyes tisztességtelen fogyasztói szerződések jogkövetkezményeit rendező törvények felülvizsgálata érdekében az érintett folyamatban lévő eljárások kezeléséről” szóló javaslatról.
A képviselők először az összegző módosító javaslatról szavaztak, amelyet egyhangúlag támogattak. Ezt követően a zárószavazáson is teljes egyetértés alakult ki: a parlament 183 igen szavazattal fogadta el a javaslatot.
A döntés a devizahiteles ügyekhez kapcsolódó, folyamatban lévő eljárások kezelésének szabályozását érinti, és az érintett törvények felülvizsgálatával összefüggő jogi kereteket rendezi.
A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy felfüggeszthetik a még folyamatban lévő devizahiteles pereket, valamint a devizahiteles ügyekben indult végrehajtásokat is. A törvényjavaslat több ezer családot érinthet.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Nem várt fordulat az uniós pénzeknél: felfoghatatlan összeg kifizetését hagyták jóvá Magyarországnak
Az Ecofin pénteki ülésén jóváhagyta Magyarország módosított Helyreállítási és Ellenállóképességi Tervét,
-
Mutatjuk, mi a grillszezon sztárja 2026 nyarán: keresik az izgalmas ízeket a magyarok
A tarja mellé zöldség és vegán burger is kerül: átalakulóban a grillszezon.







