30 °C Budapest
Drogfüggő kábítószert vásárol és fizet

Elképesztő drogfogás: 55 milliónyi cuccot találtak egy budapesti dílernél, kattant is a bilincs

2025. november 1. 19:01

55 millió forint értékben találtak kábítószert a fővárosi rendőrök annál a dílernél, akitől egy belvárosi szórakozóhely biztonsági őre is vásárolt – mindkettőt elfogták.

A rendőrség a honlapján ír arról, hogy a budapesti nyomozók elfogták egy belvárosi szórakozóhely biztonsági őrét, aki a gyanú szerint 2-3 hetente egy VII. kerületi kapualjban vásárolt drogot. Az egyik vásárlást követően, október 27-én elkapták a 28 éves férfit – ekkor 10 gramm marihuána volt nála –, majd kábítószer birtoklása miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

A BRFK Bűnügyi Főosztály Kábítószer Bűnözés Elleni Osztály nyomozói ezután a férfi dílerén otthonában ütöttek rajta; a 26 éves R. Kevintől bruttó 4 kilogramm marihuánát, több mint 700 gramm kokaint, fél kiló amfetamint és több mint 110 gramm kék MDMA-tablettát, közel 3 millió forintot, valamint a kábítószer porciózásához szükséges digitális mérleget és fóliázógépet foglaltak le. A rendőrök kábítószer-kereskedelem bűntett miatt hallgatták ki a férfit, őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását.

A lefoglalt mennyiséggel összesen körülbelül 5000 adag kábítószer terjesztését és fogyasztását akadályozták meg a rendőrök, aminek feketepiaci értéke összesen mintegy 55 millió forint.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. augusztus 14. 10:10
Kiderült, kik a médiaszakmai szervezetek jelöltjei a közmédia feletti tulajdonosi jogokat gyakorló F...
Holdblog  |  2026. augusztus 14. 09:33
A padel menő lett itthon - és drága. Sőt, Európában az egyik legdrágább jelenleg, ha vásárlóerőt fig...
ChikansPlanet  |  2026. augusztus 14. 08:00
A zöldtető ma már nem luxus és nem is esztétikai döntés - Zürichben legalábbis. A svájci városban tö...
KonyhaKontrolling  |  2026. augusztus 14. 07:45
A pénzügyileg tudatosabbak körében egy ideje már az IBKR a nyerő bróker, aminek a hegemóniáját csak...
NAPTÁR
Tovább
2026. augusztus 14. péntek
Marcell
33. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?