39 °C Budapest
Karácsony Gergely főpolgármester

Karácsony Gergely szerint halálos döfést kapott Budapest, a közszolgáltatások is veszélybe kerülnek

2025. október 29. 08:36

Karácsony Gergely főpolgármester a Facebook-oldalán írta meg, hogy a kormány kedd este újabb 6,2 milliárd forintot emelt le Budapest számlájáról. Karácsony szerint az az újabb kormányzati sarc nem az utolsó csepp, hanem már halálos döfés.

A főpolgármester emlékeztetett, hogy eddig 46 milliárdot vontak el Budapesttől, ezzel szemben az összes kötelező feladatukra 22 milliárdot biztosít az állam. "Vagyis abban a nem várt esetben, hogy nem történik újabb kormányzati rablás Budapest pénzéből, már akkor is mínuszban tudunk csak évet zárni" - tette hozzá Karácsony Gergely.

Kiemelte, ez azt jelenti, hogy Budapest biztonságos működőképessége az elvonás miatt már nem fenntartható, és a közszolgáltatások, köztük a közösségi közlekedés a megszokott szinten nem működtethető.

A főpolgármester azt is leírta, hogy az összes állami ellenőrző szerv, köztük az ÁSZ, a FÁSZ, az AB is kimondta, hogy megállapodás nélkül Budapest pénzügyi helyzete nem rendezhető.

Lehet ezt még húzni, kivéreztetésre játszani előre megfontolt politikai szándékból, de újra mondom, nem fenyegetés, hanem figyelmeztetés: aki Budapestet csődbe dönti, azt Budapest magával rántja

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

- húzta alá Karácsony Gergely.

A főpolgármester szerint a ma összeülő Fővárosi Közgyűlésnek is ez a válsághelyzet kell, hogy keretet adjon.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. június 30. 13:45
A nyár sok családnál nem csak a pihenésről szól, hanem a felújításról is. Ilyenkor könnyebb festeni,...
Holdblog  |  2026. június 30. 09:45
Csányi Vilmos Széchenyi-díjas magyar biológus, biokémikus, etológus és Szabó László, a HOLD alapítój...
MEDIA1  |  2026. június 29. 20:04
A 26. ARC közérzeti pályázatra 2026. július 28-án délig lehet jelentkezni. Magyarország egyik legism...
Buxelliott  |  2026. június 29. 06:33
Az ellenállásról lefordult az árfolyam, kialakult a várt rejtett divergencia, majd esésbe fordult az...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. június 30. kedd
Pál
27. hét
Június 30.
Aszteroida világnap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. június 30. 14:34