Több lényeges szabály is módosult, érdemes a május 20-ig hátralévő időben alaposan tanulmányozni az szja bevallás tervezetét.
Nemsokkal a hazai tőzsde zárása után, péntek éjjel jelent meg az új kormányrendelet, ami szerint a hazánkban termelő gyógyszergyártók is kénytelenek ezentúl különadót fizetni. Ez pedig a leginkább a Richtert érinti, ami most tette közzé azt, hogy pontosan mekkora adóterhet jelent ez számukra – számolt be a Portfolió.
Még 23-án este 11 óra körül jelent meg a Magyar Közlönyben az a rendelet, ami szerint a kormány a gyógyszergyártókra is kiterjeszti a korábban kivetett különadókat. Ennek megfelelően az adó a nettó árbevétel esetén 50 milliárd forint alatt 1 százalék, afölött 3 százalék, ha nem haladja meg a 150 milliárdot, míg 150 milliárd forintot meghaladó bevétel esetén 8 százalék.
A Richter bejelentése szerint az extraprofit adókról szóló kormányrendelet alapján a cégnek 2022-ben várhatóan 28 milliárd forint gyógyszergyártási különadót kell fizetnie. A gyógyszeripari óriás részvényei ma reggel 6 százalék zuhanással indítottak így. Az adó várhatóan egyéb ráfordítások között kerül elszámolásra, így arányosan tudja csökkenteni a társaság a 2022. évi üzemi eredményét, illetve a szabad cash-flow mutatóinak az értékét.
Eladó az Itt érzem magam otthon hírhedt pesti lakása: ennyiért élhetsz a magyar sikerfilm helyszínén
Nem mindennapi ingatlan került piacra: eladó az Itt érzem magam otthon című film forgatási helyszíneként szolgáló pesti lakás.
-
Évente akár 30 millió adagra is elegendő élelmiszert mentünk meg a rászorulóknak (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








