Stock market financial growth chart on dark background.

Felére ütötték az OTP-részvényt: hogy jutottunk idáig?

2022. március 7. 11:45

A pénteki bivalyerős gyorsjelentés ellenére újfent 10 ezer forint alá süllyedt az OTP Bank részvényárfolyama. Cikünkben annak jártunk utána, hogy milyen hatások érvényesülnek a banki papír árfolyamában.

Újfent 10 ezer forint alatt jár március 7-én délelőtt az OTP-részvény árfolyama a Budapesti Értéktőzsdén. Ez azt jelenti, hogy a bank értéke 2021. november óta (mindössze 4 hónap alatt) körülbelül a felére csökkent, akkor ugyanis még 19 400 forintot is fizettek a banki papírért.

A csökkenés az elmúlt néhány hétben is szembeötlő: február első felében ugyanis még 17-18 ezer forint körnéykén kereskedtek a papírral.

De akkor mi történt?

A tisztánlátást tovább nehezíti, hogy pont múlt pénteken, március 4-én adták ki a bank 2021-es évről szóló gyorsjelentését, ebből pedig kiderült:

Az elmúlt évben az OTP rekorderedményt ért el, a bank adózott eredménye 497 milliárd forint volt, ami 60 százalékos növekedés 2020-hoz képest.

A pénzintézet működési eredménye egy év alatt 23 százalékkal 660 milliárd forintra emelkedett, ami európai szinten is kiemelkedő eredmény.

Gyakorlatilag nincs olyan szegmens ahol ne nyújtottunk volna jó eredményt. És igaz ez a csoport egészére, nem csak a magyarországi OTP-re

- kezdte a 2021-es eredmények ismertetését Csányi Sándor elnök-vezérigazgató.

Utóbbival kapcsolatban érdemes kiemelni Zsiday Viktor befektetési szakember elemzését, melyet saját blogján közölt még pénteken.

Zsiday szerint az elmúlt időszakban sokat romlottak a hazai növekedési kilátások, ráadásul nemcsak rövidebb, hanem hosszabb távon is. A szakember szerint a magyar infláció magasabb lesz a vártnál, a fogyasztás pedig lassulni fog, a főbb európai piacokon ráadásul még recesszió is jöhet, amelynek hatása hamar be fog gyűrűzni Magyarországra is.

JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 63 594 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,84%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 64 986 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A másik ok, ami szerepet játszhat az OTP árfolyamának csökkenésében, az természetesen az ukrán-orosz konfliktus, illetve a bank nemzetközi kitettsége. A pénzintézet ugyanis fontos régiós szereplővé vált az elmúlt két évtizedben, ami egy ilyen bizonytalan helyzetben kihívásokat is okozhat.

"A térségbeli expanzió 2002-ben indult a szlovákiai bankvásárlással, amelyet a közép- és kelet-európai bankakvizíciók sora követett: Bulgáriában 2003-ban, Romániában 2004-ben, Horvátországban 2005-ben, Szerbiában, Ukrajnában, Oroszországban és Montenegróban 2006-ban jelent meg" - írja honlapján az OTP Bank.

Az orosz-ukrán kitettségre természetesen a bank múlt pénteki sajtótájékoztatóján is kitértek, ahol Csányi Sándor elmondta: ha a számokat nézzük, akkor legfeljebb 15 százalékos hatás lehet indokolt a korábbi részvényárfolyamhoz képest, ennél viszont jóval nagyobbat esett a banki papír ára. Hozzátette: lehetnek olyan alapok, amelyek nem fektetnek be orosz kitettségű vállalatok részvényeibe, ugyanakkor az OTP-ről nem lehet azt mondani, hogy stratégiai szereplő lenne Oroszországban.

De hogy kezdődött az OTP terjeszkedése?

Nemrég jelent meg az Első Yard, a Pénzcentrum podcast sorozatának ötödik epizódja, melyben Lantos Csaba befektető, az OTP korábbi vezérhelyettese volt a vendégünk. A podcastben Lantos elmesélt egy történetet arról is, hogy

még OTP-sként hogyan találták meg a bolgár DSK-t felvásárlásra (ehhez egy bolgár királyfi is kellett), mely pénzintézet végül a bank első nagy külföldi bevásárlása lett.

Az ide vonatkozó rész 1:03:50-től hallgatható meg a podcastben, akár itt, a cikk végén beágyazva, akár pedig a nagyobb podcast platformokon, köztük a Spotify-on, az Apple Podcasten és a Google Podcasten is.

 

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2025. február 7. 16:58
Távozik Budaházy Árpád, a HVG egyik legjelentősebb üzletágának, az évente másfél milliárdos forgalma...
Holdblog  |  2025. február 7. 09:27
Szőcs Gáborral, piaci volatilitással és energiával van tele az e heti adásunk, és egyben kitárgyalju...
ChikansPlanet  |  2025. február 7. 08:37
Az Európai Unió 2020-ban indította útjára a Termőföldtől az asztalig (Farm to Fork) stratégiát, amel...
KonyhaKontrolling  |  2025. február 7. 07:46
A múlt héten bemutattam, hogy milyen szintjei vannak a gazdagságnak. A meggazdagodás útjainak leírás...
Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Könnyek, sírás, meghatottság - így reagáltak, akik névre szóló dalt kaptak ajándékba (x)

Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.

Kihívásból lehetőség – Innováció a nyelvtanulásban gyerekeknek (x)

A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.

Sokkal több magyar gyereket bántanak így: igazi kegyetlen világ ez, bárki óriási bajba kerülhet

A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. február 7. péntek
Tódor, Rómeó
6. hét
Február 7.
A házasság hete
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Green Transition & ESG 2025
A Green Transition & ESG egy gyakorlatorientált konferencia
AI in Business 2025
Az AI-boom még nemhogy nem csengett le, hanem még csak most jön a java
Biztosítás 2025
A magyar biztosítási piac újabb kihívásokkal és lehetőségekkel néz szembe 2025-ben
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33