Az eurót reggel hat órakor 376,96 forinton jegyezték, magasabban az előző délután hat órai 376,10 forintnál.
Tizenkét pontos kiáltványt tett közzé hétfőn az MNB a „sikeres és biztonságos euróbevezetésről”. A jegybank honlapján található dokumentum nem fogalmaz meg konkrét időpontot az euró bevezetésével kapcsolatban, inkább az alapelveket fekteti le.
Az euró születési rendellenességei továbbra is megvannak, már a közös deviza születésekor nem minden tagállam teljesítette a maastrichti kritériumokat, és ez csak rosszabb lett. Ma gyakorlatilag nincs olyan tagállam, amely minden kritériumot teljesítene. Éppen ezért gondolják azt egyre többen, hogy szükség van egy új kritériumrendszerre – mondta az MNB hétfői konferenciáján Matolcsy György elnök. Az eseményt a forint bevezetésének 75. évfordulójára időzítették, a konferencián Matolcsy arról is beszélt, hogy am az euró nem egy kifejlett pénz, megrekedt a fejlődés egy fokán. Nagyon sok fejlődési stádium van még előttünk.
A magyar érdek az lenne, hogy akkorra időzítsük a csatlakozást, amikor az euró kifejlett, minden szempontból megfelelően fejlett pénz lesz. Azért kell nagyon óvatosnak lenni és a legjobb időzítést megtalálni, mert az euró ma ellentétes az európai alapértékekkel, a sokszínűséggel
- mondta a jegybank elnöke.
A konferenciára időzítve tette közzé 12 pontos kiáltványát az MNB a sikeres és biztonségos euróbevezetés érdekében:
- A gazdaságpolitika elsődleges feladata a magyar gazdaság fenntartható felzárkózásának biztosítása. Az euró bevezetése nem lehet öncélú lépés.
- A sikeres euróbevezetés kulcsa a megfelelő időzítés és az euróérettség elérése.
- A Magyar Nemzeti Bank elkötelezett az euró sikeres és biztonságos bevezetése mellett.
- Az euró bevezetéséről és annak időzítéséről egy higgadt, mindenre kiterjedő költség-haszon elemzés alapján kell dönteni.
- A sikeres és biztonságos eurócsatlakozás feltételeit egy új, széles körű kritériumrendszer alapján kell értékelni (Maastricht 2.0).
- A sikeres bevezetés feltétele a megfelelő reálgazdasági érettség.
- A fenntartható felzárkózás alapja egy átfogó, az euró bevezetésén túlmutató versenyképességi reformterv kialakítása és végrehajtása.
- Az euróövezeti csatlakozás előtt elengedhetetlen az árstabilitás újbóli helyreállítása és az inflációs várakozások megfelelő horgonyzása.
- A jövőbeli gazdasági kihívások sikeres kezelése miatt kiemelt fontosságú a növekedés és az egyensúly egyidejű megteremtése, amelyhez nélkülözhetetlen a megfelelő fiskális politikai mozgástér elérése.
- A gazdasági egyensúlytalanságok kialakulásának elkerülése miatt az euróövezettel szinkronizált üzleti és pénzügyi ciklusokra van szükség. A pénzügyi ciklusok szabályozásában továbbra is hatékony prudenciális politikát kell folytatni.
- A magyar pénzügyi és bankrendszer mélyítése és versenyképességének javítása érdekében fel kell gyorsítani a digitalizációs fejlesztéseket.
- Digitális és a környezeti feltételekkel összhangban lévő fenntarthatósági fordulatra van szükség, amit már az euró bevezetése előtt meg kell kezdeni.
Eladó az Itt érzem magam otthon hírhedt pesti lakása: ennyiért élhetsz a magyar sikerfilm helyszínén
Nem mindennapi ingatlan került piacra: eladó az Itt érzem magam otthon című film forgatási helyszíneként szolgáló pesti lakás.
-
Évente akár 30 millió adagra is elegendő élelmiszert mentünk meg a rászorulóknak (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
-
Sok tízezer magyarnak biztosítunk munkát és megélhetést (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








