Egy rosszul elsült „diákcsíny” miatt hétfőn közel negyven diák és dolgozó lett rosszul a zalaegerszegi Deák Ferenc Technikumban, többeket kórházba kellett szállítani.
Figyelem! Rákkeltő anyagot is találtak a közkedvelt bolti fűszerekben: nehogy megedd, ha ilyet vettél
Minden második oregánó megbukott a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) nagyszabású célellenőrzésén, amelynek fókuszában az oregánó és az őrölt bors állt. A vizsgált minták közel fele problémásnak bizonyult: a 15 ellenőrzött oregánóból 4-ben idegen növényt találtak, átlagosan 70–80%-os arányban – közölte a hatóság.
Az ellenőrzések a hagyományos és online kereskedelem mellett a keleti és csomagolásmentes üzletek lédig árusított fűszereire is kiterjedtek. A szakemberek a termékek nyomonkövethetőségét, higiéniai feltételeit és tárolási gyakorlatát is vizsgálták.
Az NKFH szerint három oregánó-mintában az uniós határértéket meghaladó mennyiségben mutattak ki pirrolizidin-alkaloidot, amely rövid távon májkárosodást, hosszabb távon pedig potenciálisan rákkeltő hatást okozhat. Ez különösen veszélyes lehet gyermekek számára.
A célellenőrzésben feltárták, hogy a vizsgált négy üzlet közül kettőben hiányos volt a nyomonkövethetőség, több helyen fedetlen edényekben tárolták a fűszereket, közös lapátot használtak, egy boltban pedig lejárt szavatosságú és magyar nyelvű jelölés nélküli termékeket is árultak. A jogsértések miatt a hatóság összesen 653 625 forint bírságot szabott ki.
Európai szinten is a leggyakrabban hamisított fűszer
Az Európai Bizottság korábbi, 21 tagállamot, Svájcot és Norvégiát is érintő vizsgálata már kimutatta: az oregánó Európa egyik leggyakrabban hamisított fűszere. A minták közel fele idegen növényi anyagot – jellemzően olajfa- vagy mirtuszlevelet – tartalmazott.
A hatóság szerint a valódi oregánó termesztése jóval költségesebb, mint az olajfa- vagy mirtuszlevelek begyűjtése, amelyek őrölve hasonló illatot és ízt adnak, így a fogyasztók érzékszervileg nehezen tudják megkülönböztetni. A csalások kiszűréséhez drága laborvizsgálatok – DNS-, kémiai és illóolaj-analízis – szükségesek.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az őrölt bors átment a vizsgán
A jó hír, hogy az őrölt bors valamennyi vizsgált mintája megfelelt a követelményeknek: sem növényvédőszer-maradékot, sem mikrobiológiai szennyeződést nem találtak bennük.
Az NKFH hangsúlyozta: céljuk, hogy a veszélyes vagy félrevezető jelölésű termékek mielőbb lekerüljenek a polcokról, és hosszabb távon növekedjen a fogyasztói biztonság, miközben a tisztességes vállalkozásokat is védik.








