Hegedűs Zsolt leendő egészségügyi miniszter megegyezett a ritka és drága gyógyszerek támogatásáról döntő Batthyány-Strattmann László Alapítvánnyal.
Már az iható csapvíz is luxus a betegeknek: vérlázító állapotok ebben a fontos magyar kórházban
Továbbra is fennállnak a vízellátási problémák a székesfehérvári kórház szülészeti osztályán, ahol a csapvíz még mindig nem fogyasztható, bár kézmosásra már használható.
Az RTL Híradó egy kórházi dolgozótól értesült arról, hogy a B épületben található osztályokon, köztük a szülészeten, továbbra sem iható a csapvíz. A Facebookon megjelent bejegyzések szerint ez a probléma már hónapok óta fennáll.
A vízhálózatot többször is fertőtlenítették, ami alatt még a vécék öblítésére sem lehetett vizet használni. Egy kismama beszámolója szerint vödörben és üvegben kellett vizet hordaniuk a mosdó öblítéséhez.
Gulyás Gergely a szerdai kormányinfón elmondta, hogy a víz ellenőrzése után fertőtlenítést rendeltek el, ami rendben lezajlott. Hangsúlyozta, hogy a korlátozás ideje alatt hat szülés történt, amelyek mind rendben zajlottak le. A miniszterelnökséget vezető miniszter elnézést kért az érintettektől.
A csatorna szerint további problémák is vannak az intézményben: a május 23-án átadott onkológiai osztályt állítólag még nem használják.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,2 százalékos THM-el, havi 214 756 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank és az ERSTE Bank, ahol 6,71%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Gulyás Gergely ezzel kapcsolatban csak annyit mondott, hogy át kell majd költöztetni az onkológiát, de nem válaszolt arra a kérdésre, hogy miért nem volt elegendő a több mint két hónap a költözésre.
Leszázalékolás feltételei, menete, összege 2026-ban: ezekre a betegségekre jár a rokkantsági ellátás
2026-os útmutató a leszázalékolásról: a feltételektől a kérelem benyújtásán át az ellátás összegéig minden fontos tudnivaló egy helyen.
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








