A világszerte elterjedt, gyomorégés elleni gyógyszerek – különösen az omeprazol hatóanyagú készítmények – hosszú távú szedése súlyos egészségügyi kockázatokkal járhat.
Gyengeség, fáradékonyság, alacsony vérnyomás, hajhullás: nagy bajt jelezhetnek ezek a tünetek
A rosszindulatú vérképző- és nyirokszervi, azaz onkohematológiai megbetegedésekkel – köznyelvi nevén vérrákkal - évente hozzávetőlegesen 1,3 millió új beteget diagnosztizálnak a világon. Ide tartoznak a különböző leukémiák, limfómák és a myeloma multiplex is, amelyek a rákos megbetegedések mintegy 7 százalékáért felelősek. Az emlő-, a tüdő-, a vastagbél- és a prosztatarák után az ötödik leggyakoribb daganatos betegségtípusnak számítanak. Az onkohematológiai megbetegedések kivizsgálásáról és kezeléséről Dr. Váróczy Lászlóval, a Debreceni Egyetem egyetemi docensével beszélgettünk.
Legfontosabb vérképző szervünk a csontvelő, ez termeli a vérben található vörösvértesteket fehérvérsejteket és vérlemezkéket. A fehérvérsejtek elsősorban az immunrendszerünk működésért felelősek, és a kórokozók elleni védekezésben játszanak fontos szerepet; a vérlemezkék a véralvadásban töltenek be lényeges feladatot; míg a vörösvértestek az oxigént szállítják szervezetünkben.
A vérképző szervek közül a csontvelő mellett még a nyirokcsomókat kell megemlítenünk: ezek nem sejteket termelnek, hanem a fehérvérsejtek éréséért felelősek. A vérképző szerveknél is megjelenhetnek daganatos betegségek; a jelenleg rendelkezésre álló diagnosztikai eszközöknek, módszereknek köszönhetően ezek már könnyen beazonosíthatók.
A több mint százféle onkohematológiai betegségnek három fő csoportját különböztetjük meg: a csontvelő daganatos megbetegedéseit leukémiának, avagy fehérvérűségnek, a nyirokcsomó eredetű daganatokat limfómáknak hívjuk, a myeloma pedig a csontvelő plazmasejtjeinek daganatos betegsége
– ismertette a hematológus szakorvos. „Kórlefolyásuk szerint is osztályozhatjuk ezeket a betegségeket, amelyek alapján lehetnek akut, azaz agresszív és gyorsnövekedésűek, illetve krónikus, azaz lassabb lefolyásúak.”
Hogyan ismerhető fel a betegség? Mik a tünetei?
A betegség tünetei rendkívül általános jellegűek. Legtöbbször a vérképzési zavar miatt kialakult vérszegénységgel kapcsolatosak: gyengeség, fáradékonyság, alacsony vérnyomás, hajhullás jellemző. A daganatos sejtek gátolhatják a vérlemezke képzést is. Az emiatt kialakult vérlemezke hiány vérzékenységet okozhat. A visszatérő fertőzések pedig a fehérvérsejtek megbetegedéseit jelezhetik, ami szintén a vérképző szervek megbetegedése miatt alakul ki.
A myeloma multiplexnek más jellegű tünetei vannak; ezt a betegséget a csontfájdalomról, fogyásról, illetve veseelégtelenségről lehet felismerni.
„Általában a háziorvosban merül fel a gyanú, hogy valami komolyabb baj lehet, hiszen a beteg elsőként őt keresi fel az általános tünetekkel. A legjellemzőbb, hogy első lépésben a vérszegénységre derül fény. A háziorvosi vizsgálat az esetek többségében megerősíti, hogy egyszerű vashiány vagy B12 vitaminhiány áll a vérszegénység hátterében, ellenkező esetben pedig a beteget hematológiai szakrendelésre küldik, további kivizsgálásra. A megnagyobbodott nyirokcsomók is rosszat jelenthetnek, és szintén hematológiai kivizsgálást igényelnek. Ezek a megnagyobbodott csomók általában fájdalmatlanok és több mint 2 két cm-es az átmérőjük.”
A korszerű laborvizsgálatoknak köszönhetően ma már egy vérvétel is elég lehet a diagnózishoz. Ha ez önmagában kevés, a kivizsgálás csontvelő mintavétellel, illetve nyirokcsomó biopsziával is kiegészül.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
„A csontvelő, illetve a nyirokcsomó mintavételt helyi érzéstelenítéssel végzik, amely inkább kellemetlenséget jelent a beteg számára mintsem fájdalmat. Nincs szükség arra sem, hogy a beteg emiatt kórházi ellátást kapjon, járóbeteg ellátásban megoldható mindkét beavatkozás.”
A betegség pontosabb felméréséhez emellett szükség lehet röntgen-, CT- vagy Pet-CT- vizsgálatra is. Ebben a radiológus segíti a hematológus munkáját.
Új lehetőségek a betegek kezelésében
Az onkohematológiai betegségek kezelése az elmúlt években rendkívül sokat fejlődött. A páciensek lehetőségei korábban korlátozottabbak voltak; de szerencsére ma már lényegesen jobbak az esélyek a gyógyulásra, illetve a betegséggel történő együttélésre.
„A sok mellékhatást okozó kemoterápiáknál korszerűbb eljárások is rendelkezésre állnak: olyan célzott, daganatellenes kezelések, amelyek nemcsak kevesebb mellékhatással járnak, de eredményesebbek is. Rendkívül nagy könnyebbség a betegnek, ha nem kell bejárnia vagy befeküdnie a kórházba, akár otthon is beszedheti a tabletta formájában felírt gyógyszereket, és sokkal kellemesebb körülmények között gyógyulhat.”
[1] https://www.worldwidecancerresearch.org/news-opinion/2022/september/blood-cancer-everything-you-need-to-know/
[2] https://www.wcrf.org/cancer-trends/worldwide-cancer-data/
[3] https://www.wcrf.org/cancer-trends/worldwide-cancer-data/
Láthatatlan gyilkos lapul sok magyar hűtőjében: ez a baktérium ott is szaporodik, ahol más elpusztul
Bár a liszteriózis viszonylag ritka fertőzés, az Európai Unióban évente mégis a legsúlyosabb élelmiszer-eredetű betegségek közé tartozik.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Endometriózis Világnapi konferencia Budapesten (x)
Endometriózis Világnapi konferencia Budapesten: Akár 8–10 év is eltelhet a diagnózisig – Budapesten keresik a megoldásokat az endometriózis kihívásaira.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







