21 °C Budapest
Cropped of female doctor examining patient. Medical professional checking womans back with stethoscope in clinic.

Megszűnt volna a paraszolvencia Magyarországon? Gyanúsan kevés orvost csípett nyakon a hálapénz-különítmény

MTI
2022. október 7. 11:30

2021 eleje óta az egészségügy területén feltárt bűncselekmények közül csak néhány olyan esetről tudni, amely a hálapénzhez köthető - írja a Magyar Nemzet. Szeptember végéig az egészségügy területén feltárt bűncselekmény gyanúja miatt százöt feljelentésre, illetve nyomozáskezdeményezésre került sor 2021 eleje óta, amelyből kilenc olyan ügy merült fel, ahol hálapénz átadása történt - közölte a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) sajtóosztálya. 

A szervezet tájékoztatása szerint a szabályszegésekkel kapcsolatos feljelentésekre vagy nyomozáskezdeményezésre a szülészet-nőgyógyászat, a krónikus belgyógyászat, a reumatológia, a pszichiátria, a patológia és a sportegészségügy területén, valamint a védettségi igazolványok jogtalan megszerzése miatt került sor. 

Ahogy arról lapunk is korábban beszámolt, a Szinopszis idei felmérése szerint a magyar háztartások mindössze 1448 forintot költenek hálapénz-fizetésre éves szinten, míg a 2021-es felmérésük szerint ez az összeg még 7424 forint ra rúgott. A visszaesés tehát 80 százalékos. A felmérést az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége által szervezett Pénztárkonferencián mutatták be, és Kertész Balázs, a Szinapszis Kft. innovációs igazgatójának és ügyvezetőjének előadása során elhangzott az is, hogy a hálapénz kivezetése összességében pozitív fogadtatású, tiszta viszonyokat teremtett, mely hozzájárulhatot a magánszolgáltatók keresletnövekedéséhez. 

Az OKFŐ bízik abban, hogy az orvosi béremelés következő lépcsője, a további jogviszonyban való munkavégzés engedélyezése, valamint az illetmények eltérítésével járó minőség- és teljesítményértékelés bevezetése tovább növeli majd az elégedettséget és a rendszer transzparenciáját is.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm