12 °C Budapest
An encephalitis forest tick is crawling along the hand of a frightened child. Danger of being bitten by an insect crawling on human skin

Óriási őszi kullancs-parára készülhetnek a magyarok: ezért szuperveszélyesek még ekkor is

2022. szeptember 27. 12:36

A kullancscsípést a legtöbben időszakos veszélyforrásnak tartják, pedig a klímaváltozás következményeként hosszabb lett a kullancsszezon és már késő ősszel, sőt télen is aktívak maradhatnak ezek az akár súlyos betegségeket terjesztő élősködők. Amikor kimozdulunk a természetbe, érdemes előre tervezni megfelelő ruházattal és kullancsriasztóval, de az FSME-vírus által okozott agyvelőgyulladás ellen védőoltással is védekezhetünk.

Sokan még mindig úgy gondolják, hogy leginkább tavasszal, nyáron, esetleg kora ősszel kell tartaniuk a kullancscsípéstől. A klímaváltozás miatt azonban a nappali középhőmérséklet még az első őszi hónapokban is magas lehet, valamint a telek is egyre enyhébbek, több téli napon előfordul akár 6 Celsius fok feletti napi középhőmérséklet, így a kullancsok aktívak maradhatnak, vagy tél végén már aktívvá válhatnak – írja közleményében a Pfizer. 

Az már köztudott, hogy a közönséges kullancs csípése önmagában – általában – nem veszélyes, de ha az élősködő fertőzött volt, az már komolyabb gondot jelenthet, és többféle betegséget okozhat. A közönséges kullancs hazánkban is gyakori. Legnagyobb számban az erdőkben (pl. gazdag aljnövényzetű gyertyános-tölgyesekben), valamint egyéb, bokros-fás, sűrű aljnövényzetű területeken fordul elő, de az ország más régióiban is fontos az elővigyázatosság, hiszen mára már kertjeinkbe, városi parkjainkba is beköltöztek ezek az élősködők. Kertjeinkbe a háziállatok, elsősorban a kutyák (macskák), különböző madarak és vadon élő kisemlősök által kerülhet be. 

. Az FSME-vírussal fertőzött emberek egy részénél 7-14 napon belül influenzaszerű tünetek jelentkezhetnek, amely jellemzően izomfájdalommal, fejfájással és lázzal jár. Ezt követően – egy átmeneti láztalanságot követően - a kór egy új fázisba léphet, mikor eléri a központi idegrendszert. Ekkor alakulhat ki az agyvelőgyulladás. Ebben a fázisban a leggyakoribb tünetek a nyak merevsége, szédülés, hányinger és hányás, valamint érzékszervi zavarok. Súlyosabb esetben komolyabb idegrendszeri tünet is feltűnhet.

Ezzel szemben a Lyme-kór jellegzetes tünete az Erythema migrans nevű – kokárdaszerű – vándorló bőrpír, ami jellemzően a kullancscsípés környékén helyezkedik el. Ehhez később további tünetek csatlakoznak: láz, hidegrázás, izom- és ízületi fájdalmak. Az ennél súlyosabb tünetek akár hónapokat is várathatnak magukra, ami további vándorló bőrpírt, arcbénulást, szabálytalan szívverést, a végtagok zsibbadását és bizsergését, valamint ízületi, és csontfájdalmat jelenthet.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A Lyme-kór általában sikeresen kezelhető antibiotikumokkal, ám előfordulhatnak hosszú távú következményei, mint az ízületi gyulladások, valamint egyéb idegrendszeri szövődmények. Az FSME-vírus által okozott agyvelőgyulladás viszont sem vírus elleni gyógyszerrel, sem antibiotikummal nem gyógyítható, támogató terápiával kezelik a tüneteket, azonban védőoltások segíthetnek megelőzni a fertőzést. 

Soha ne felejtsük el, hogy egy a bőrön észlelt kullancs nem feltétlenül jelent komoly veszélyt, de azért nem árt az elővigyázatosság. A védőoltások lehetőségeiről érdemes a háziorvosnál érdeklődni. A megfelelő ruházat és odafigyelés mellett pedig továbbra is az egyik legjobb kikapcsolódás a kirándulás és a természetben való játék a gyerekekkel vagy éppen a kiskedvencekkel.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 16. kedd
Csongor
16. hét
Április 16.
A hang világnapja
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem