Az operatív törzs mai sajtótájékoztatóján Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár elmondta: az érettségizők felelősen vizsgáznak, és őket is "várja egy sör" a teraszon. Bejelentette, hogy engedélyezik a ballagásokat, osztálykirándulásokat - bár utóbbiak esetén csak egynapos utakat.
Maruzsa Zoltán sikeresnek nevezte a héten 1159 helyszínen megszervezett érettségi vizsgázást, a részvétel elmondása szerint szinte 100 százalékos volt. Tájékoztatott, hogy hétfőtől kezdődik a jelenléti oktatás a felső tagozatokon és középiskolákban. A hiányzásokat rugalmasan fogják kezelni.
Az államtitkár elmondta: osztálykirándulások egyelőre csak ott alvás nélkül lehetségesek, viszont a ballagásokat meg lehet tartani. Arról is tájékoztatott: az egyetemek esetében a rektor dönthet arról, hogy hogyan folytatódjon tovább a képzés.
No vakcina, no party
- emlékeztette a fiatalokat az államtitkár.
Müller Cecília országos tisztifőorvos beszélt a folyamatosan javuló a járványügyi adatokról, ugyanakkor figyelmeztetett, hogy a vírus továbbra is itt van, minden szabályt be kell tartanunk, a kedvező trend így tartható fent. Ebben segít a vakcina is.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A tisztifőorvos hangsúlyozta, hogy aki az oltás mellett dönt, de mulassza el a vakcina második adagjának felvételét, hiszen így lehet védett. Elmondása szerint már 4 millió 813 ezer fő regisztrált az oltásra. Müller Cecília kérte a 16-18 éveseket is, hogy regisztráljanak a jövő héten kezdődő oltásra. Ezt még ma éjfélig tehetik meg.
Arra is kitért, hogy ismét lehetőség lesz elektív, vagyis tervezett műtétek elvégzésére. A betegek felvételének feltétele, hogy érvényes védettségi igazolvánnyal rendelkezzenek vagy a tervezett beavatkozást megelőző 48 órán belüli negatív PCR-teszteredménnyel és a műtét napján végzett negatív antigén gyorsteszttel rendelkeznek.Ez azt jelenti, hogy a kórházaknak el kell látniuk a koronavírusos betegeket és emellett az elektív ellátást is biztosítaniuk kell.
Cikkünk frissül.
-
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Megindult az MBH Bank részvények igénylése (x)
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
-
Megéri-e a KKV-nak napelembe fektetnie? (x)
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
-
Szigetüzem egyszerűen: megbízható Pramac megoldások (x)
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.








