„Korán ébredek, vásárolok, főzök, kitakarítom a házat, megsétáltatom a kutyákat, mindent megcsinálok, ami szükséges, viszont ahogy szürkülni kezd, muszáj egyenesbe helyeznem magam.”
Meghökkentette a virológus, gyógyszerész szakértőket, hogy az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-Egészségügyi Intézet (OGYÉI) engedélyt adott az orosz SzputnyikV, és az Astra-Zeneca vakcinájának tömeges oltásra való használatára szerdán.
A megkeresett szakértők meglepettsége mindenekelőtt abból fakad: semmilyen érdemi információval nem tudni az engedélyezésről, ami pedig ismert, az inkább a zavart erősíti - írja a Népszava. Az adenovírust alkalmazó orosz vakcina valószínűleg jó készítmény, de Falus Ferenc egykori tisztifőorvos szerint
Ócsai Lajos, az ÁNTSZ egykori járványügyi főosztályvezetője sem tudta értelmezni, hogy mi történt, miért éppen ezt a két vakcinát engedélyezte a hazai gyógyszerhatóság. Az orosz vakcina engedélyezési eljárása hamarosan elkezdődik az Európai Gyógyszerhatóságnál (EMA), és ha ott végigmegy a folyamaton, akkor garantált a biztonságossága és a hatékonysága is. Az Astra-Zeneca vakcinájának a vizsgálata pedig hamarosan le is zárul az EMA-nál. Ezt megelőzni azért is tűnik értelmetlennek, mert erre a vakcinára van uniós keretszerződés, így elképzelhetetlen, hogy Magyarország ebből külön utakon tudjon tudjon vásárolni.
Nagy meglepetést okoztak a magyar fiatalok: ebben még a svédek és a hollandok is lemaradnak mögöttük
A magyar fiatalok 92,7 százaléka jónak vagy nagyon jónak tartja az egészségi állapotát.
Nem csak a feledékenység jelezheti az Alzheimer-kórt: 8 figyelmeztető tünet, amit sokan félreértenek
Sokan úgy gondolják, hogy az Alzheimer-kór első jele a memória romlása, pedig a betegség ennél jóval alattomosabban is kezdődhet.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







