Átlagosan 3,6 százalékkal emelkedett a lakásbiztosítások átlagdíja a harmadik negyedévben az árstop után.
Csütörtöktől Pintér Sándor belügyminiszter irányítja a kórházfenntartó csúcsszervezetet.
Megjelent a Magyar Közlönyben a múlt kedden létrehozott Országos Kórház-főigazgatóság (OKFŐ) jogköreit és feladatait tartalmazó kormányrendelet, és egy másik rendelet, amely meghatározza, a koronavírus-járvány miatti rendkívüli jogrend (veszélyhelyzet) idején hogyan módosulnak a szabályok.
Veszélyhelyzetben nem a múlt szerdán már rendeletben megnevezett országos kórház-főigazgató, Jenei Zoltán irányítja a kórházfenntartó csúcsszervezetet, hanem "az Operatív Törzs vezetőjeként kijelölt rendészetért felelős miniszter", aki jelenleg Pintér Sándor belügyminiszter.
A veszélyhelyzet ideje alatt (jelen állás szerint 2021. február 8-ig) a miniszter feladata lesz
- normatív utasításban, a miniszterelnök jóváhagyásával kiadni az OKFŐ szervezeti és működési szabályzatát,
- a miniszterelnöknek javaslatot tenni az országos kórház-főigazgató kinevezésére vagy felmentésére,
- megállapítani a főigazgató illetményét,
- és gyakorolni a főigazgatóság alá tartozó egészségügyi intézményekben dolgozók feletti munkáltatói jogokat.
A rendelet a kihirdetést követő napon, tehát csütörtökön lép hatályba.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Fotó: Fischer Zoltán/Miniszterelnöki Sajtóiroda
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







