12 °C Budapest

Kifakadtak a magyar vendéglátósok: brutális visszaesésekről számolnak be

2020. október 28. 10:31

Alig a forgalom tizede maradt meg a szállodáknál, de az éttermeknél is súlyosak voltak a visszaesések a koronavírus-járvány miatt. A szereplők összefogást sürgetnek, ugyanakkor arra panaszkodnak: nem kapnak támogatást.

A szeptember 1-jei határzár után azonnal és drámaian csökkent a vendégek száma, és ezáltal a bevétel is, mind a fővárosi, mind a vidéki hotelekben, Budapesten október elején a még üzemelő szállodákban alig érte el a 10 százalékot a kihasználtság - nyilatkozta Kovács Balázs, a Danubius Hotels vezérigazgatója a 24.hu megkeresésére. Azzal kapcsolatosan, hogy állami vagy önkormányzati támogatást kapnak-e, a cégvezető azt mondta: "jelen pillanatban nincs a szállodaipari szereplőket érdemben segítő intézkedés".

Hasonlóan jelentős visszaesésről számolt be a többi szereplő is. Orbán-Nagy Brigitta, az V. kerületi, négycsillagos Marmara Hotel értékesítési vezetője 91 százalékos szeptemberi bevételkiesésről számolt be, Palik Csaba, a Hotel Benczúr értékesítési vezetője is arról beszélt: náluk is 90 százalékkal esett vissza a szobaárbevétel a tavalyihoz viszonyítva. Mindez a dolgozók nagy részének az elbocsátásával járt.

Orbán-Nagy Brigitta szerint a márciusban meghozott intézkedések - mint a csökkentett munkaidős foglalkoztatási támogatás és járulékkedvezmény - jó irányba mutattak, de most, amikor még nagyobb szükségük lenne rá, nem kapnak semmit, pedig a szektor felélte a tartalékait. Palik Csaba úgy fogalmazott: "nevetséges azt gondolni, hogy a külföldi beutazó forgalmat bármikor is pótolni lehet a belföldivel".

Nem csak Budapesten rossz a helyzet

A belföldi vendégek hatvan, a külföldiek 90 százaléka tűnt el - mondta el Ritter Judit, a székesfehérvári Szárcsa Hotel ügyvezető igazgatója, akik a városvezetéssel szeretnének tárgyalni adócsökkentésről. A kormányzati intézkedések közül hasznosnak tartja a hiteltörlesztési moratórium meghosszabbítását, és a Széchenyi turisztikai hitel bevezetését, valamint a turisztikai hozzájárulás fizetésének szüneteltetését, azt viszont nem érti, miért nem csökkentik a járulékokat.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az éttermek forgalmát szintén jelentősen visszavetette a járvány, ahol a belföldi vendégekre építenek, ott is számolni kell azzal, hogy félnek kimozdulni. A tizenhárom fővárosi éttermet üzemeltető Zsidai Roy szerint elengedhetetlen a turizmus-vendéglátás vállalkozásainak, az ingatlan-bérbeadóknak, a beszállítóknak, a munkavállalóknak, az állami szereplőknek és az önkormányzatoknak az összezárása, empátiája és összefogása. Mint fogalmazott: "egy csődbe ment étterem nem fog tavasszal kinyitni, banki adósságszolgálatot, bért és járulékot fizetni, alapanyagot vásárolni, bérleti díjat vagy közterület-használati díjat fizetni és így tovább."

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm