Két budapesti kávézó is felkerült Európa 100 legjobbja közé, az egyik egészen a 17. helyig jutott.
Idén csak az ünnepélyes zászlófelvonást és a Magyar Becsületrend átadását tartják meg az 1956-os forradalomhoz és szabadságharchoz kapcsolódó kormányzati programok közül a koronavírus-járvány miatt - közölte a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár szerdán az MTI-vel.
Kovács Zoltán közleménye szerint a zászlót katonai tiszteletadással a budapesti Kossuth téren jövő pénteken 9 órakor vonják fel. Október 22-én, csütörtökön a Külgazdasági és Külügyminisztérium épületén látványos fényfestés lesz, október 22. és november 4. között pedig "Emlékképek 1956 - Városi kiállítás" címen a főváros ikonikus helyszínein korabeli fotók emlékeztetnek az eseményekre - írta.
Az államtitkár arra kéri az állami szerveket és az önkormányzatokat, hogy a programok szervezésekor ezt tartsák irányadónak, és kerüljék a sok embert mozgató rendezvényeket.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







