Az egykori Spice Girl, Melanie Brown bebizonyította, hogy még a rendkívül kiélezett piaci környezetben is könnyen túl lehet adni egy ingatlanon. Az énekesnő alig egy hétig hirdette otthonát, mire megtalálta a vevőt, aki ráadásul többet is fizet, mint a hirdetésben megjelölt irányár.
Az elegáns Hollywood Hills negyedben található négyszobás 335 négyzetméter alapterületű ingatan 3,14 millió dollárért cserél gazdát. A villámértékesítés hírére még a sokat látott ingatlanügynökök is felkapták a fejüket.

Melanie Brown
A kiemelt ajánlatokkal foglalkozó ügynökség képviselője szerint az utóbbi időben szokatlan az ilyen gyors eladás, az érdeklődők számának csökkenésével egyre ritkábban fordul elő, hogy valaki alig egy hét alatt túlad egy ingatlanon.
Az ingatlan tulajdonosa mellett a hirdetés szövege is hatással lehetett a vevőre, az ügynökség rendkívül sikkesnek, napjaink követelményeinek minden tekintetben megfelelőnek írta le a medencével és vendégváróval is rendelkező házat, ahol egyes helyiségeket művészien alakítottak ki, máshol ugyanakkor sejtelmes félhomály uralkodik.
Az egykori Spice Girl hamar megunta a két évvel ezelőtt vásárolt ingatlant, melynek a felújítási munkálatai ráadásul egymillió dollárt emésztettek fel.
Nem várt fordulat állt be a gázáraknál: ezt minden magyar családnak tudnia kell a tél kellős közepén
Az orosz fosszilis energiáról való leválás nem okozott tartós áremelkedést az európai energiapiacon.
Mit ünneplünk karácsonykor és szenteste? Ez a karácsony szó jelentése, a karácsonyfa állítás eredete
A karácsonyfa-állítás a 17. századtól német területekről terjedt el.
Óriási leállást jelentettek be az államigazgatásban: erről mindenki tudjon, aki ügyeket akar intézni
Az év végi időszakban szűkített nyitvatartással és korlátozott ügyintézési lehetőséggel működnek a kormányablakok és kormányhivatalok.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








