Az Egyesült Államokban alapított Sigma International építőipari vállalat a harci műveletek alábbhagyásával amerikai mintára tervezett új városrész építését kezdte meg a relatíve biztonságosnak ítélt észak-iraki Erbil városában. A cég a társasházépítés mellett állami épületek felújításával is foglalkozik karnyújtásnyira a korábbi tűzvonaltól.
Az Amerikai Falu névre keresztelt beruházás lakásai iránt óriási az érdeklődés. A felső középosztályt megcélzó projekt vásárlói elsősorban az orvosok, az üzletemberek és a külföldi befektetők köréből kerülnek ki. A cég működését nagyban támogatják a helyi hatóságok, melyek az iraki származású amerikaiak közbenjárásával megfelelő jogi környezetet teremtettek a beruházások elindításához.

Ahogy ritkábban fordultak csak elő harci műveletek a környéken a befektető cég óriási fejlesztési területet vásárolt fel a város határában. A régió mára biztonságosnak tekinthető, ami a csodálatos természeti adottságokkal párosulva lenyűgözi az ide látogató külföldieket. A befektetők számára is fontos a biztonság, de nekik a befektetett tőke megtérülése az elsődleges szempont.
A városban több fejlesztés is indult, ezek közé tartozik az átadás előtt álló nemzetközi repülőtér kialakítása. A lakáspiac folyamatosan fejlődik, egyre magasabbak a vevői igények és a minőségi követelmények. A kereslet egyre csak bővül, de az Amerikai Falu földrajzi adottságainál fogva tovább bővíthető az igényeknek megfelelően.

A hitelválság nem érintette a térséget, mivel a lakáshitelezés még nem állt helyre, a nemzetközi gazdasági visszaesés azonban az utolsó negyedévre vonatkozó értékesítési adatokban is megmutatkozik. Kevesebb a külföldi vásárló, de a belföldi érdeklődés töretlen az amerikai mintára tervezett projekt lakásai iránt.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A projekt négy éves megtérülést kínál a mai árak figyelembe vételével. Egy átlagos lakóingatlan negyedmillió dollárba (50 millió forintba) kerül, a teljesen berendezett lakásokat akár havi ötezer dollárért (egymillió forintért) is bérbe lehet adni.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







