7 °C Budapest

Sokkoló magyar Covid-tragédia: 50%-kal több ember halt meg, mint az előző években

2021. január 21. 11:29

A jelenleg elérhető európai uniós összehasonlító adatokból az látszik, hogy 2020 végére a koronavírus-világjárvány második hulláma brutális veszteségeket okozott a tagállamok számára. A halálozási arány mértéke október-novemberben 17-40 százalékkal volt magasabb, mint ugyanebben az időszakban átlagosan 2016-2019 között. A csapás azonban nem egyenlő mértékben érintette az országokat, volta olyanok, akik jobban állták a sarat, és a többlethalandóságot 10 százalék alatt tudták tartani, máshol azonban drámai módon kilőttek a számok. Ilyen volt Magyarország is, ahol tavaly novemberben 53,4 százalékkal többen haltak meg, mint ugyanebben a hónapban átlagosan 2016-2019 között.

A legfrissebb adatok szerint március és október között az Európai Unióban 297 500-al több halálesetet történt, mint ugyanebben az időszakban átlagosan 2016-2019 között - derült ki az Eurostat legfrisebb jelentéséből. Minderről pedig a koronavírus világjárvány tehet. Azt is tudni lehet már például, hogy a járvány első hullámában áprilisban volt a legrosszabb a helyzet az EU-ban, ekkor 25 százalékkal nőtt meg a halálozási arány 2016-2019 azonos időszakának átlagaihoz képest.

Ez persze nem minden országban jelentett ugyanilyen kiemelkedő halálozási arányt, sőt. Voltak olyan országok, ilyen volt Magyarország is, ahol március és május között több hónapban még csökkent is a 2020-as évben a halálesetek száma a 2016-2019-es átlaghoz képest. De például áprilisban nálunk is nőtt, de csak 1 százalékkal, miközben márciusban 1,6, míg májusban 2,6 százalékos csökkenést mértek.

Olyan EU-s országok is voltak ugyanakkor, ahol az uniós szinten legrosszabbnak számító áprilisi hónapban is csökkent a halálozási aránya 2020-ban a 2016-2019-es átlagos áprilisi adatokhoz képest. Ilyen volt: Horvátország, Lettország, Szlovákia és Bulgária is. Mindezekhez képest a második hullám (bár még csak 2020. október-novemberi adatok érhetők el) már brutálisan nagyot robbant.

Ahogy az az adatokból is látszik, 2020 végére nagyon komolyan megugrott a többlethalandóság az EU-ban. Az átlag szeptemberben még 10 százalék alatt volt, ám októberre ez már 17 százalékra ugrott, novemberre pedig (igaz, néhány tagállamnak még nincs elérhető adata) majd 40 százalékra. Ehhez képest például Magyarországon már novemberben

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 
53,4 százalékkal többen haltak meg, mint ugyanebben a hónapban átlagosan 2016-2019 között.

Ez az arányszám növekedés természetesen önmagában is borzasztó, az EU-s tagállamok közül a 7. legnagyobb mértékűnek számított. (azok közül az országok közül, ahol már elérhetők novemberi adatok, 24 ilyen van). Ennél is megdöbbentőbb azonban, hogy 2020 utolsó előtti hónapjában Szlovéniában, Bulgáriában és Lengyelországban több mint 90 százalékkal emelkedett a halálozási arány 2016-2019 átlagos novemberéhez képest.

Ezzel szemben is voltak természetesen ellenállóbb országok, így például Dániában, Finnországban, Észtországban, Lettországban és Cipruson 10 százalék alatt a novemberi halálozási arány növekedése a 2016-2019-es átlaghoz képest. Egyelőre úgy tűnik tehát, hogy ezekben az országokban sikerült a legjobban a koronavírus-világjárvány második hullámának a féken tartása, miközben a legtöbb uniós országban nagyon durván elszálltak a halálozási adatok. És ezt még csak novemberig látjuk egyelőre, a december, illetve a 2021-es év eleji statisztikai számok még váratnak magukra uniós szinten.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem