Kötelező biztosítás-felültetés: egy pillanat, és máris új besorolásban találod magad

2020. október 5. 09:01 2 perc

Három biztosító is kopogtat jelenleg fogyasztóbarát otthonbiztosítási pályázatával a Magyar Nemzeti Banknál (MNB). Velük és az októberre várható újabb jelentkezőkkel együtt így rövidesen már a szektor díjainak mintegy kilencven százalékát begyűjtő biztosítói körben lesz elérhető a speciális termék, s átfogó reform indulhat el a lakásbiztosítási piacon. A jegybank ezen felül a kgfb-ket érintő gyanús jelenségre is felhívta a figyelmet - írja a Magyar Nemzet.

A koronavírus-járvány okozta akadályok ellenére már ezres nagyságrendben kötöttek minősített fogyasztóbarát otthonbiztosítási (mfo) szerződést az ügyfelek a hazai biztosítótársaságoknál. A speciális konstrukció elterjedésével éles verseny bontakozhat ki a lakástípusú termékeknél, már csak azért is, mert rövidesen akár a szektor díjbevételeinek mintegy kilencven százalékát magáénak mondható biztosítói kör lesz jelen a fogyasztóbarát termékek pia¬cán - írja a lap.

A jegybanknál jelenleg három társaság ehhez kapcsolódó pályázatának elbírálása zajlik, s október folyamán további négy-öt piaci szereplő tenderével számolna

 - jelezte Kandrács Csaba, az MNB felügyeleti és fogyasztóvédelmi alelnöke. A szakembert ezen felül beszélt a kgfb-ket érintő, sokat kifogásolt jelenségekről is. Nevezetesen, Aki érintett, hagyjon fel az ügyfeleket elriasztani szándékozó "kiárazási" technikákkal, és ne számítsanak fel a statisztikai valószínűségektől elrugaszkodó, akár a biztosítási alapdíj három-négyszeresére rúgó károkozói vagy egyéb pótdíjakat.

Példaként említette, hogy egy károkozó autós átlagdíja hozzávetőleg 10-20 százalékkal nőhet, ha a baleset nyomán két bónuszfokozattal lejjebb sorolják. Az efölötti károkozói pótdíj viszont sokszor megduplázza, egyes esetekben akár megötszörözi az eddigi tarifát, akkor is, ha a biztosító helyett az ügyfél fizeti meg a kárt a balesetben vétlen jármű-tulajdonosnak. Ha pedig valaki ezek után esetleg nem figyel a biztosítási évfordulója előtt kapott, a jövő évre szóló díjértesítőjére vagy az esetleg el sem jut hozzá, és nem vált biztosítót, meglepetés érheti: eddigi díja akár a többszörösére ugorhat - írják.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. november 6. 08:07
Egy luxustáska nem azért kerül többe, mert jobban őrzi a pénztárcát: a vevő történetet, státuszt és...
KonyhaKontrolling  |  2026. november 6. 07:45
Eltelt már pár hét a vagyonadó bejelentése óta, és engem őszintén meglepett, hogy milyen társadalmi...
Kasza Elliott-tal  |  2026. november 5. 14:31
Lett új cégem, és egy meglévő mellé is vettem még részvényeket is. Volt olyan cégem, ami emelte az o...
Bankmonitor  |  2026. november 4. 13:44
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Revolut. A digitális bankot egy újabb tőkebevonási kör lezárásával 115...
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. november 6. 19:28