Sokan a cukorkát, a csokoládét és a cukros üdítőket tartják a fogszuvasodás legfőbb okozóinak, pedig egy jóval hétköznapibb nassolnivaló is hozzájárulhat a problémához.
A magyarok közel háromnegyede túlsúlyos, mozgásszegény életet él, kevés gyümölcsöt és vitamint fogyaszt - írja az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet vizsgálatára hivatkozva a Magyar Nemzet.
Magyarországon a férfiak 65, míg a nők 60 százaléka túlsúlyos. A legkritikusabb állapotok a 65 felettieknél tapasztalhatóak, ebben a korosztályban a nők 78, a férfiak 55 százaléka hasi elhízott - derül ki a felmérésből. Az országos táplálkozási és tápláltsági vizsgálat eredményei szerint a 35-64 éveseknél a legutóbbi, 2009-es adatokhoz képest a hasi elhízás mindkét nem esetében kismértékben emelkedett. A 18-34 éveseknél rosszabb a helyzet, mert a nőknél 15-ről 25 százalékra, míg a férfiaknál kilencről 12 százalékra nőtt ennek gyakorisága.
Az OECD 2013-as adatai szerint
A lakosság 78 százaléka nem teszi meg az ajánlott, napi legalább tízezer lépést és négy százaléka soha nem sportolt. Martos Éva, az Országos Élelmezés és Táplálkozástudományi Intézet főigazgatója azt hangsúlyozta, hogy a rendszeres mozgásnak a terápiában is óriási jelentősége van, a szív- és érrendszeri betegségek, a magas vérnyomás, az elhízás és a cukorbetegség is megelőzhető volna általa, mégsem veszik komolyan.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







